Sport

Elveszítettük első hazai meccsünket. Naturtex-SZTE-SZEDEÁK – KTE 69 – 77

Sajnos az idegenben elszenvedett zalaegerszegi meccs után, itthon sem sikerült diadalmaskodnunk a Kecskemét ellen. A hajrá első pár percéig pedig fej.fej mellett haladt a két csapat, de utána folyamatosan hibáztak a szegediek, míg a Kecskemét kihasználta a lehetőségeit. Végeredmény: Naturtex-SZTE-SZEDEÁK – KTE 69 – 77

A férfi kosárlabda NB I második fordulójában remekül kezdtünk, már öt perc után 17-4-re vezettünk, ekkor tán azt is gondolta több szurkoló, sima meccs lesz ez. A második negyedben már a Kecskemét vezetett, majd újra felzárkózott a Szeged. Az utolsó játékrésznek két pontos kecskeméti előnnyel vágtak neki a felek, de egyből egyenlítettünk. A KTE a hajrában remekelt, így 9 pontra meglépett, ahol már a NATURTEX-SZTE -SZEDEÁK csak egy ponttal tudott felkapaszkodni.

Csapatunk jelenleg a tabella 12. helyén áll. Végeredmény:
Naturtex-SZTE-Szedeák–Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét  69–77
 (25–22, 12–16, 19–20, 13–19)

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb