Közélet

Újabb bezárás, most egy Szeged melletti bankfiók hajtotta be az ajtót

Mától bezár a Takarékbank zákányszéki fiókja, adta hírül a település polgármestere, Matuszka Antal. Mint a Szegedtől 20 kilométerre lévő község első embere beszámolt róla, a minden előzmény nélküli döntés számos fontos tényezőt figyelmen kívül hagy, rengeteg kellemetlenséget okoz, de legalább azt sikerült elérni a pénzintézetnél, hogy a bankautomatát ne vigyék el.

A megyében több települést is érintő fiókbezárásokkal kapcsolatban Mihálffy Béla országgyűlési képviselő személyesen egyeztetett a pénzintézet vezetőivel, kérve a döntés felülvizsgálatát, javasolva a kirendeltségek további nyitva tartását – írta Matuszka, majd kifejtette, az országgyűlési képviselő kérését a Takarékbank „modernizációra” hivatkozva figyelmen kívül hagyta.

Fotó: Matuszka Antal

LEGALÁBB AZ AUTOMATA MEGMARAD, BÁR, AZÉRT IS KÜZDENI KELLETT

“A nagy múltú és mindenki által kedvelt kirendeltség fontos része a településnek és több ponton is kapcsolódik a falu hétköznapjaihoz. Egyfelől önkormányzatunk és községünk számlavezető pénzintézetéről van szó, de a bezárás elsősorban azoknak okoz problémát, akik banki ügyeiket személyesen intézik és nem járatosak az elektronikus bankolásban. Sokan vannak köztük időseink, külterületi lakosaink, akik számára egyébként is körülményes más településre utazni azért, hogy számlájukhoz hozzáférjenek” – értekezett közösségi média oldalán.

Egyetlen dologban sikerült dűlőre jutniuk, ez pedig a bankautomata ügye, a polgármester arról számolt be, hogy a terminál megmarad a településen.

“Számomra a modernizáció egyet jelent a korszerűséggel és a kényelemmel, a bezárás pedig ezeknek épp az ellenkezőjét eredményezi” – írta. A döntést tényként közölték vele.

NEM AZ ELSŐ, NEM AZ UTOLSÓ: KÉZMŰVES CUKRÁSZDA ÉS HOTEL IS A BEZÁRÁS MELLETT DÖNTÖTT SZEGEDEN

Az egekbe szökő rezsiárak masszív bezárási, elbocsátási hullámot hozhatnak magukkal – prognosztizálták gazdasági elemzők, sajnos úgy fest, igazuk lesz. Az utóbbi hetekben több Szeged365 cikk is megjelent a témában, ami már biztos,

Korábbi cikkeink a témában:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb