Közélet

Az energiaválság miatt több kormányablakot is bezárnak november és március között – Szegeden egyet, a megyében pedig még kettőt (frissítve)

A Miniszterelnökség szerdai közleménye szerint 2022. november 2. és 2023. március 17. között a kisebb forgalmú hivatalokat bezárják, azt viszont megígérték, hogy minden járásban és kerületben legalább egyet meghagynak.

“A szomszédunkban dúló háború és a brüsszeli szankciók energiaválságot okoztak. A sokszorosára megnövekedett energiaárak miatt a kormány 25 százalékos gázfelhasználás-csökkentést írt elő az állami szerveknél, ezért 2022. november 2. és tervezetten 2023. március 17. között egyes, kisebb forgalmú kormányablakokban és okmányirodákban szünetel az ügyfélfogadás” – áll a Miniszterelnökség által kiadott közleményben. 

MINDEN JÁRÁSBAN LEGALÁBB EGY KORMÁNYABLAK NYITVA TART MAJD

A közleményben azt is kiemelték, hogy mintegy 280 kormányablak és okmányiroda november és március között is elérhető lesz, illetve azt is ígérik, hogy minden járásban és fővárosi kerületben legalább egy nyitva tart majd. “Az érintett hivatalok munkatársai másik szervezeti egységekben látják el feladataikat” – tették hozzá.  

Ami Csongrád-Csanád megyét illeti, a hivatalos honlapon azt írják, hogy a 2022. október 29-től átmenetileg bezár:

  • Szegeden a NOVA bevásárlóközpontban működő,
  • Mindszenten a Köztársaság tér 6. sz. alatt működő,
  • valamint Kisteleken az Árpád utca 3. sz. alatt működő kormányablak.

FRISSÍTVE: KISTELEK MARAD, SÁNDORFALVA MEGY

A csütörtök reggeli órákban kaptunk egy helyesbítést az illetékesektől, mint kiderült, a kisteleki kormányablak nyitva marad, ami viszont újdonság, hogy Sándorfalván kénytelenek bezárni azt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb