Mindenmás

Gyilkosság történt Szegeden, egy 44 éves nő az áldozat

Szerda délután kaptunk egy olvasói levelet, amely arról szólt, hogy kedd késő délután megöltek egy nőt a Székely soron. Az e-mailt követően megjelent a rendőrség hivatalos közleménye is, sajnos az értesülés helytállónak bizonyult: az áldozat egy 44 éves hölgy, a gyilkos pedig az élettársa volt, aki italozás közben inzultálta, majd bántalmazta párját.

A megalapozott gyanú szerint a 40 éves férfi 2022. október 18-án késő délután, italozás közben inzultálta, majd bántalmazta élettársát Szegeden.

A 44 éves sértett belehalt a sérüléseibe

– írja a rendőrség. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai elfogták és előállították F. Zsoltot, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak.

A férfi ellen halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását is.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb