Mindenmás

Halott embert találtak a Rókusi kiserdőben, egy fán lógott (18+) (frissítve)

Újabb tragédia történt Szegeden azt követően, hogy ma reggel egy 44 éves nő meggyilkolásáról kellett, hogy beszámoljunk. Több irányból megerősített forrásaink szerint egy elhunyt embert találtak a Rókusi kiserdőben, az autószalon mögötti szakaszon. Az illető valószínűleg önkezével vetett véget az életének, egy fán lógva találtak rá az arra járó szegediek csütörtök késő délután. Információink szerint cikkünk megírásának pillanataiban (18:27) már folyik a helyszínelés, a rendőrség és a mentőszolgálat is a helyszínen van.

Az eset körülményei egyelőre nem tisztázottak. Természetesen megkerestük a Csongrád-Csanád Megyei Rendőrfőkapitányságot is, amint válaszolnak, bővebb tájékoztatást adunk.

FRISSÍTVE: BŰNCSELEKMÉNY GYANÚJA NEM MERÜLT FEL

Pénteken délelőtt érkezett meg a rendőrség hivatalos közleménye az esettel kapcsolatban. Szerkesztőségünk megkeresésére a következő választ küldték:

“Az ügyben bűncselekmény gyanúja nem merült fel. A rendőrség az általános közigazgatási rendtartás szabályai szerint vizsgálja a haláleset körülményeit.”

Ha úgy érzed, lelki segítségre szorulsz, vagy van olyan ismerősöd, aki veszélyben van, azonnal kérj segítséget! Hidd el, mindig van megoldás, mindig van, aki meghallgat:

  • Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége 
    +36-1-116-123
  • Kék Vonal gyermekkrízis alapítvány
    +36-1-116-111
  • Csak vezetékes vonalról hívható:
    Délután középkorú és idős emberek lelkisegély szolgálata
    +36-80-200 866
  • Akik interneten segítenek:
    www.sos505.hu és www.chat.kek-vonal.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb