Kikapcs

Megvan a dátum: november 25-én indul a Szegedi Karácsonyi Hetek, az zárt kabinos óriáskereket a Dóm téren állítják fel

2022. november 25-én, pénteken veszi kezdetét az év leghangulatosabb és talán legjobban várt eseménye, a Szegedi Karácsonyi Hetek, ami az idei évben december 24-ig fog tartani. Az óriáskerék rajongóknak rögtön egy jó hír: idén magasabbról és zárt kabinból lehet majd gyönyörködni a belvárosi panorámában, mégpedig a Dóm téren.

A Szegedi Advent idején a programok ebben az évben is több helyszínen kerülnek megrendezésre. A város főtere, a Dóm tér idén is kézművesekkel lesz tele, sőt, itt állítják fel a vadonatúj, 50 méter magas óriáskereket is, amelynek zárt kabinjai lesznek. A héten már meg is kezdik az előkészületeket – tudtuk meg városházi forrásainktól.

A DÓM TÉR LESZ A KÖZPONTI HELYSZÍN

A Dóm tér lesz tehát a központi helyszín, itt állítják fel a város óriási adventi koszorúját is, melynek gyertyáit közösen gyújtják majd meg vasárnaponként. A kisebb korosztálynak is lesznek programok, valamint lesz szalmalabirintus.

SZEGED KARÁCSONYFÁJA IS MEGÉRKEZIK A KLAUZÁL TÉRRE

A Klauzál téren állítják majd fel Szeged város karácsonyfáját, mely a Szegedi Advent egyik legszebb látványossága. Különleges díszei és fényei mindenkit magával ragadnak, de a Dugonics tér elmaradhatatlan eleme lesz a fénylő gímszarvas is.

GASZTROÉLMÉNY KARÁCSONYRA

Egy adventi vásárról nem hiányozhatnak a faházak, melyek meghitt hangulattal és minden finomsággal felszerelkezve kínálnak gasztronómiai élményeket ebben az időszakban is. A helyszínekben az a közös, hogy november 25. és december 24. között gasztroudvar várja a vendégeket, ahol lehetőség van forralt bort, forró teát, forró csokit, valamint édes és sós finomságokkat kóstolgatni. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb