Szegedi Arcok

Born to be wild, csajos kiadásban: egyszerre lett 30 és 40 éves a Yamaha Kalmár, Szeged és a régió legnagyobb motoros áruháza

Óriási mosoly, 40 év emlékei a falon, a szalon kiállítóterében pedig olyan motor és jetski kínálat, mintha a Tokyo Motor Show-n lennénk. Nagyjából ez a kép fogadta tegnap Gellért kollégánkat a Kalmár Motor (vagy ahogy 10-ből 9 szegedi ismeri: Yamaha Kalmár) születésnapján, akik egyszerre két kerek évfordulót is megültek szerdán. A vállalkozás ügyvezetőjével, Kalmár Szilviával beszélgettünk a családi sikersztoriról, a gyerekkori “Apa motort szerel” emlékektől kezdve a rózsaszín Simsonnal Tisza Gyöngyézésen át a jövőbeli tervekről, de kitértünk arra is, hogy miért nem árt fejben ott lenni, ha az ember motorra pattan. 

Egyszerre lett 40 és 30 éves Szeged talán legismertebb motoros szentélye, az 1982-ben alapított, majd 1992-ben Yamaha képviseletté vált Kalmár Motor. Az ízig-vérig családi vállalkozásként működő szalon és műhely jelenleg három márkaképviseletet lát el, a Yamaha, a Suzuki, valamint a Kawasaki termékek forgalmazását, márkaszervizelését végzi. A Yamaha teljes termékkínálatát forgalmazzák, beleértve a vízi, (csónakmotor, jet-ski, hajótest), ATV (quad, gumikerekes kistraktor) és a kétkerekű motorkerékpárok repertoárját. A fentiek mellett széles választékban forgalmaznak motoros ruházati és műszaki kiegészítőket is, a régió egyik legnagyobb motoros áruházaként ismertek. A négykerekűekben is otthon vannak: autókat is szervizelnek, sőt, a Nemzeti Közlekedési Hatóság szerződéses partnerei a gépjárművek vizsgáztatása, és eredetvizsgálása tekintetében.

AMÍG MÁS LÁNYOK BARBIE BABÁZTAK, SZILVI ÉS ÉVI VEZÉRMŰLÁNCOT SZERELT 

Szilvi hét éves volt, amikor édesapja, Kalmár József elkezdte a családi vállalkozást, mint mesélte, a Kalmár lányok fix gyermekkori emléke az volt, hogy “Apa motorokat szerel.” 

A nyári szünetekben a különféle alkatrészek kicsomagolása, beüzemelése, összeszerelése, takarítása volt a fő családi program, így nőttek fel, náluk ez volt a természetes közeg. A céget 1982. november 2-án alapította Kalmár József, kezdetben szervizként működtek, erre jött rá később az alkatrész – majd a motorkereskedelem. Szilvi és Évi gyermekkorában a Babetták, Simsonok, Suzuki Echo-k uralták az Algyői úti kínálatot, aztán 10 évvel az indulás után a japán Sizuoka prefektúrában működő márka hivatalos képviselete lettek, Yamaha Kalmár néven. 

Interjúalanyunk első kétkerekűje 14 évesen, hetedikes korában egy Simson Roller robogó volt, rózsaszínben, mint nevetve mesélte, akkoriban őrült nagy dolognak számított az a fajta szabadság és mobilitás, amit a keletnémet motor adott. Akkoriban mindenhová ezzel ment, Gyöngyétől a Sing-ig, óriási volt a szerelem. 

BORN TO BE WILD, CSAJOS KIADÁSBAN

Ma már senki sem lepődik meg rajta, hogy a sztereotípiák alapján macho, benzingőzös miliőben két szőke szegedi lány fogadja az Algyői úti szalonba betérő motorosokat. Szilvi külkereskedelmi szakközépben, majd a BGF-en végzett közgazdászként, míg testvére, Évi egy nagyobb amerikai kitérőt követően csatlakozott be a családi vállalkozás életébe. A céget most már ketten viszik, 50-50% tulajdonosi hányaddal, a klasszikus ügyvezetői feladatokat Szilvi viszi, Évi pedig főként a ruházati termékekre koncentrál, nomeg a 2004 óta tradicionális, pünkösdi Kalmár Motor Túrákat szervezi. 

Az utóbbiak egyébként töretlen népszerűségnek örvendenek, évente egyszer elhívják a leghűségesebb vásárlóikat, hogy 4 napon és 3 éjszakán át két keréken guruljanak Ausztriába és vissza. 

2023-BAN ÚJ VIZEKRE EVEZNEK

November 2-án, szerdán töltötte be 40. születésnapját a Kalmár Motor, amelynek kapcsán rengeteg régi és új vásárlót, motoros havert hívtak meg az Algyői úti szalonba, amelynek falai telis-tele voltak emlékekkel. Szilvi több olyan vendéget is fogadott, akiknek 10-15 éve még ő adta el életük első motorját, és azóta is az ügyfeleik. Mint magyarázta, az ünnepi pörgés nem áll meg, rengeteg újdonsággal készülnek, most épp egy csarnoképítésben vannak a telephelyükön, jövőre pedig szó szerint új vizekre eveznek: egy extravagáns, vízen úszó létesítményt vásároltak, amelyet 2023-ban – miután megtalálták állandó helyét a Tisza szegedi szakaszán – egyszerre fognak irodának és vízi showroomnak használni, csónaktestekkel, motorokkal és jetskikkel. 

A szalonban egyébként már megtalálhatóak a Yamaha Marine termékek, gyakorlatilag minden, ami a vízi hobbihoz vagy a hajózáshoz szükséges, így Sup-ok, csónakok és hajók, Jet-ski-k és hajómotorok, valamint ipari mennyiségű kiegészítő várja a vizek szerelmeseit. 

MINDIG OTT KELL LENNI FEJBEN

“Olyan motoros nincs, aki nem esik el egyszer” – válaszolta arra a kérdésünkre, hogy történt-e már vele baleset. A baj csak egyetlen alkalommal következett be, még akkoriban, amikor bukósisak nélkül lehetett motorozni. Szilvi a cikkünk első felében emlegetett Simson robogóval szaladt bele egy ki nem táblázott szegedi útfelújításba. 

“1990 volt, bukósisak nélkül, forrónadrágban szaladtam rá a kráter szélére, ami megdobta a motort, de szerencsém volt, egy jó nagy plezúrral megúsztam az egészet”

– emlékezett vissza, de mint mondta, volt még pár rázós helyzete: Horvátországból hazafelé egyszer akkora Bora szelet kaptak, amely felborogatta motorokat, de szaladt már bele olyan pünkösdi motoros túrába is, amelynek során a teljes Szeged-Ausztria vonalon szakadt az eső, majd, amikor megérkeztek, meglepetésből elkezdett szakadni a hó.  

Szerinte a lényeg, hogy mindig ott kell lenni fejben, az autóval ellentétben két keréken nincs olyan, hogy az ember telefonálgat. Mint mondta, úgy normális, ha az ember kisebb motorokkal kezd és a nagyobb teljesítményű, tapasztalatot igénylő fenevadakat csak ezt követően próbálja megülni az illető. Jó ötletnek tartja a japán szabályozást, ahol addig senki sem kaphat addig autós jogosítványt, amíg nem szerzett rutint motoron, így autósként át tudja érezni, mennyire kiszolgáltatott egy motoros az adott közlekedési szituációban. 

ITT TALÁLOD MEG A SZEGEDI YAMAHA, SUZUKI ÉS KAWASAKI SZENTÉLYT 

Ha megjött a kedved egy év végi, kétkerekű mókára, mi nem fogunk az utadba állni (sőt): 

KALMÁR MOTOR 

Szeged, Algyői út 58.

Telefon: 62 / 466 – 176

E-mail: [email protected]

Online: www.kalmarmotor.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb