Közélet

Continental Makó: gyárban gyújtogató, francia aktivisták is jelen voltak a botrányba fulladt filmvetítésen

Szürreálisnak tűnő intézkedésekről számolt be a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) tegnap, akik arról írtak, hogy a makói Continental vezetése kihívta a rendőrséget és autókkal barikádoztatta el a telephely bejáratát egy taggyűléssel egybekötött filmvetítés miatt. Az ügyben Bartok Zsófia kolléganőnk megkereste a céget, akiknek válaszát követően egy kicsivel árnyaltabb lett a kép: mint írják, olyan szakszervezeti aktivisták is jelen voltak az eseményen, akik korábban gyújtogattak a Continental egyik franciaországi telephelyén.

MAKÓN ÚJRA ÁLL A BÁL: ELMÉRGESEDETT HELYZET, EREDMÉNYTELEN BÉRTÁRGYALÁSOK, SZTRÁJK

Tegnap írtuk, a Gumiipari Szakszervezeti Szövetség (GSZSZ) közleménye alapján: a cégvezetés kihívta a rendőrséget, megerősítette az őrséget, kocsikkal elbarikádoztatta a telephely bejáratát, és még a minisztériumot is riadóztatta azért, mert a Makói Gumiipari Szakszervezet a közelmúltban taggyűléssel egybekötött filmvetítést tartott a cégcsoport francia gyárának bezárásáról, az ottani szakszervezeti vezetők kiállásáról.

A szövetség közleménye szerint

„az elmérgesedett helyzetben az eredménytelen bértárgyalásokat a munkáltató egyoldalúan lezárta, és ezzel szándékosan vagy tudatlanságból jogilag megteremtette a dolgozók számára a sztrájk lehetőségét.”

MEGSZÓLALT A CONTINENTAL: RADIKÁLIS AKTIVISTÁK ÉRKEZTEK FRANCIAORSZÁGBÓL

A tegnapi hírt követően megkerestük a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft-t, akik válaszukban azt írták, az eseményre a szervezők olyan francia szakszervezeti aktivistákat hívtak meg, akik korábban radikális lépéseket tettek a véleményük érvényesítése érdekében,

többek között gyújtogattak az egyik franciaországi telephelyen.

“Ilyen helyzetben helyénvalónak és szükségesnek tartjuk a biztonsági intézkedések megtételét, munkatársaink és a cég vagyonának megóvása érdekében” – tették hozzá. A konkrét intézkedéseket nem kívánták közzétenni, ezekről annyit írtak, hogy nem nyilvánosak, üzleti titoknak minősülnek.

A CONTINENTAL SZERINT A SZAKSZERVEZET EGY ALTERNATÍV VALÓSÁGOT KÖZVETÍT

“Álláspontunk szerint az MGSZ által prezentált nézőpont egy alternatív valóságot tükröz, ezért fontosnak tartjuk, hogy az olvasók megismerjék a Continental álláspontját” – írta szerkesztőségünknek küldött levelében a vállalat.

“A béremeléssel kapcsolatban úgy véljük, hogy munkatársaink számára inkább sikertörténetről beszélünk, még akkor is, ha az idei rezsitámogatás és a jövő évi bérfejlesztés mértéke nem egy bérmegállapodás eredménye a szakszervezetekkel, hanem a Continental egyoldalú döntése” – írták, majd megjegyezték, hogy a ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft-nél három szakszervezet van jelen, amelyből kettő (MTSZSZ, CDFSZ) hajlandó lett volna aláírni a megállapodást, illetve a hozzájuk visszaérkezett visszajelzések alapján az általuk prezentált béremelési opciói a munkatársaik széles körében is támogathatóak voltak.

EGYOLDALÚ BÉRFEJLESZTÉST HAJTANAK VÉGRE

Mint írták, a kollektív bérmegállapodás hiányában egyoldalú bérfejlesztést hajtanak végre, az alábbiak szerint:

  • a munkatársaink között közel 230.000.000 Ft. rezsitámogatást osztanak szét 2022. végig a két telephelyen (Makó, Vác),
  • a fizikai állományú kollegáik számára 15% béremelést hajtanak végre 2023. január 1-től,
  • a szellemi állományban lévők részére 12% béremelés jön 2023. január 1-től,
  • a cafeteria mértékét pedig egységesen 15%-kal növelik.

“Továbbra sem értjük, az MGSZ hozzáállását a fenti ajánlathoz, hiszen jelen gazdasági körülmények és előrejelzések alapján úgy gondoljuk, hogy az általunk javasolt bérintézkedés kifejezetten versenyképesnek mondható.
Végezettül, helyre kívánjuk igazítani az MGSZ a cikkben megjelent állítását. A bérmegállapodás nem 2023. év végéig kívántuk kötni, hanem 2023 július 31-ig. Mi több, a bérmegállapodásban arra is garanciát vállaltunk volna, hogy az év második felére vonatkozó tárgyalásokat 2023. áprilisában elkezdjük” – zárták soraikat.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb