Szegedi Arcok

Röst Gergely vezetésével a járványok előrejelzésére és megelőzésére szakosodott kutatói hálózatot hoztak létre

Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium néven járványok előrejelzésére, megelőzésére, matematikai modellezésére, a kórokozókkal és az invazív fajokkal kapcsolatos ökológiai kockázatok feltárására, digitális egészségügyi adatok elemzésére létrehozott kutatói hálózat mutatkozott be 2022. november 3-án a Szegedi Tudományegyetemen. Az új tudásbázist a „Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervén” belül meghirdetett „Nemzeti Laboratóriumok Programban” a Szegedi Tudományegyetem vezetésével 16 hazai egyetem és kutatóhely konzorciuma alakította ki.

Az SZTE közleményében kiemelték, hogy már a koronavírus-járvány alatt létrejött a járványügyi döntéseket segítő Járványmatematikai Modellező és Epidemiológiai Elemző Munkacsoport, ami az ország különböző intézményeiben, más-más tudományágakban dolgozó kutatókat fogta össze. Ekkor világossá vált egy olyan széleskörű kutatói hálózat szükségessége, amely a modern, adatvezérelt tudományos módszerekre alapozva elemezné a Magyarországon megjelenő egészségbiztonsági kockázatokat.

NÉGY FŐ TERÜLETEN VÉGEZNEK KUTATÁSOKAT

Az elgondolásra alapult konzorcium a „Nemzeti Laboratórium létrehozása, komplex fejlesztése” elnevezésű pályázaton 8,3 milliárd forint támogatást nyert. Alétrejött Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium célja az, hogy megteremtse hazánkban az adatokra és elemzésekre épülő döntéselőkészítés tudományos alapjait az egészségügy, a járványmegelőzés és az ökológiai rendszerek területén. Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium az itthon korábban elszigetelten működő kutatócsoportokból egy állandó készültségű együttműködő hálózatot hozott létre. Négy fő területén: a járványmatematikai, a járványökológiai, az invázióbiológiai és az adatvezérelt egészség divízióban az első megfigyelésektől a járványterjedés modellezésén át az egészségügyi ellátórendszer felkészítéséig olyan kutatások folynak majd, amelyek számos tudományterület kompetenciáit integrálják. A korai felismerést és gyors reagálást segíti az ökológiai rendszerek kutatása is, amely a klímaváltozással Magyarországra érkező fajokat és a velük jelentkező, emberekre is veszélyt jelentő kórokozókat monitorozza.

A SZAKMAI VEZETŐ RÖST GERGELY LETT

Az új Nemzeti Laboratórium egészségbiztonsági kutatásait innovatív surveillance rendszerek, big data és mesterséges intelligencia módszerek, valamint a matematikai modellezés eredményei támogatják majd – írják a közleményben. Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium konzorciumának szakmai vezetője, Dr. Röst Gergely,  a Szegedi Tudományegyetem matematikusa elmondta, a kutatói hálózat a „One Health” („Egy Egészség”) koncepciót vallja magáénak, amely felismeri, hogy az emberek egészsége szorosan összefügg az élővilág és a közös környezetünk egészségével. A nemzeti laboratórium azt vállalja, hogy a magyar társadalmat a jövőben lehetségesen veszélyeztető kórokozókat, terjesztőiket, élőhelyeiket széles körűen monitorozza, ezek kockázatát elemzi, az epidemiológiai adatok feldolgozásából előrejelzéseket készít, valamint adatalapú diagnosztikai eszközökkel segíti az egészségügyi ellátást és irányítást. E komplex tevékenység Dr. Röst Gergely szerint megalapozza majd egy nemzeti epidemiológiai előrejelző rendszer létrehozását. Az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumot 2022. november 3-án, Dr. Röst Gergely szakmai vezető mutatta be a Szegedi Tudományegyetem „Innovációs Napján” az SZTE Rektori Épületében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb