Közélet

Lakásrendelet-módosítást adott be Tápai Péter és Mihálffy Béla, hogy a közérdekű feladatot ellátó szegediek is tudjanak ingatlant bérelni az önkormányzattól

“A Fidesz és a KDNP frakciókkal egyeztetve beadtuk a lakásrendelet módosítását, hogy a közérdekű feladatot ellátó polgárok is bérelhessenek – piaci áron – önkormányzati lakásokat” – írta pénteken délelőtt Mihálffy Béla, országgyűlési képviselő a közösségi oldalára, miután sajtótájékoztatót tartott Tápai Péterrel az IKV Zrt. székháza előtt Szegeden.

Mihálffy Béla szerint közfeladatot ellátó bérlőknek, honvédelmi és rendvédelmi dolgozóknak, valamint tanároknak kell most elhagyniuk az önkormányzati bérlakásokat, mert felmondták a szerződést velük. Ezért az országgyűlési képviselő Tápai Péterrel együtt ma rendeletmódosítást nyújtott be. Mihálffy Béla arra is felhívta a figyelmet, hogy egy paragrafussal kellene módosítani a rendeletet, így közérdekből való elhelyezésre is lehetőség lenne. A politikus szerint egyébként a most bajban lévő családok hajlandóak lenének akár piaci áron is bérelni a lakásokat, ha lehetőséget kapnak erre.

Az új lakásrendeletet egyébként már korábban is sérelmezte a helyi Fidesz. Erről itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb