Közélet

Feketelistára tették a Szegedi Vízmű Zrt. tulajdonosát az ukránok, szerintük az orosz agressziót támogatja

Az Elon Musk által nemrég megvett Twitteren tett közzé egy listát az ukrán külügyminisztérium, amelyen az Oroszország ukrajnai agresszióját támogató nagyvállalatok szerepelnek. A fekete listán – melynek kapcsán arra kérik a fogyasztókat, hogy bojkottálják a rajta lévő cégek termékeit – az Auchan, a Nestlé, a Philips, a Metro, az OMV és Pfizer mellett egy magyar nagyvállalat, a MOL is szerepel. A listán egy direktben szegedi vonatkozású nemzetközi cég neve is ott virít, ez pedig Veolia, amelynek hazai leányvállalata, a Veolia Víz Zrt. 1994 óta látja el a Szegedi Vízmű Zrt. szakmai irányítását.

A vállalat egyébként 49%-os tulajdoni hányaddal rendelkezik a Szeged és Algyő közigazgatási területén

  • ivóvizet szolgáltató,
  • a szennyvizet és a csapadékvizet elvezető,
  • a szennyezett vizeket megtisztító,
  • és az ezekhez szükséges víziközműveket üzemeltető cégben.

A vállalat másik tulajdonosa Szeged városa, nekik 51% a tulajdonosi részarányuk. Mint a Szegedi Vízmű oldala írja, a Veolia vállalatcsoport világelső az optimalizált erőforrás-gazdálkodás területén. A világszerte több mint 178 780 alkalmazottat foglalkoztató Vállalatcsoport olyan víz-, hulladék- és energiagazdálkodási megoldásokat nyújt, melyek a közösségek és iparágak fenntartható fejlődését szolgálják. Három egymást kiegészítő üzleti tevékenységén keresztül a Veolia segít az erőforrásokhoz való hozzáférés kialakításában, illetve a meglévő erőforrások megőrzésében és megújításában egyaránt. 2019-ben a Veolia csoport 98 millió embert látott el ivóvízzel és 67 millió embernek nyújtott szennyvízszolgáltatást, 41 millió megawatt óra energiát termelt és 50 millió tonna hulladékot hasznosított anyagában vagy energiaként.

Az ukrán külügyminiszter többek között ennek a cégnek a bojkottjára szólított fel, vagyis, ha úgy vesszük arra, hogy ne használjuk a Szegedi Vízmű szolgáltatásait. Idézzük a sorait:

“A továbbra is Oroszországban dolgozó nemzetközi vállalatok közvetlenül finanszírozzák az orosz háborús bűnöket és az ukránok népirtását. Ismételten felhívom ügyfeleiket és partnereiket, hogy bojkottálják ezeket a márkákat mindaddig, amíg abba nem hagyják a véres profitszerzést és ki nem vonulnak Oroszországból”

– írta Dmitro Ivanovics Kuleba külügyminiszter nyomán a tárca Twitter oldala.

https://twitter.com/MFA_Ukraine/status/1589567352328241153?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1589567352328241153%7Ctwgr%5Ef5de4794ac0922f1ea3c792c9a1df49bd8839b93%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fmandiner.hu%2Fcikk%2F20221108_oroszorszg_ukrajna_orosz_ukran_haboru_lista_mol_agresszio_tamogatas_kulfold

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb