Szeged365 akkor és most: épületek, amelyeken nem fogott az idő vasfoga, a Móricz-háztól a régi Búza vendéglőig

„Minden korban van valami, ami akkor és ott jó, és éppen attól válik széppé, hogy vissza nem hozható…” – tartja a Farkas Árpád által létrehozott Szeged Régi Fotói csoport mottója, melyet a Bojtorján együttestől kölcsönöztek. A közismert múltidéző közösségi platform egy izgalmas “akkor és most” szériát indított, melyben 100 év különbséggel mutatnak meg jellegzetes szegedi épületeket.

A széria különlegessége, hogy a város “mainstream” műemlékei – mint az eklektikus Tóth Péter Palota vagy a szecessziós szépség Reök Palota – helyett a kevésbé fókuszban lévő kincseket mutatja be, főként a Szent István tér környékéről.

A teljes gyűjteményt ITT találod, cikkünkben véletlenszerűen szemezgettünk.

NAGYPOLGÁRI IDILL AZ 1910-ES ÉVEK ELEJÉRŐL, SZECESSZIÓS STÍLUSBAN

Az első “akkor és most” fotó, amin megakadt a szemünk, az 1912-ben szecessziós stílusban épült Móricz-ház, amely a szegedi Szent István tér déli szegletében emelkedik. A műemléki besorolású épületet Móricz József szegedi postai tisztviselő megbízása alapján Raichle J. Ferenc építette 1910 és 1912 között, a korabeli nagypolgárság igényeit szem előtt tartva.

• A homlokzatot a juhászok subáját idéző díszítéssel látták el, a ház belső közös tereit szecessziós falfestményekkel dekorálták.
• Az épületet kezdetben gázzal világították, fűtését cserépkályhákkal oldották meg.
• A nagyméretű polgári lakások mellett apróbb cselédszobák is voltak az épületben.
• A modernitás jegyében helyet hagytak egy személyfelvonó számára is, amely azonban még évtizedekig nem készült el (a szerkezet sokáig az udvaron hevert bedobozolva, mígnem a világháború idején lába kelt).

A második világháborút követő lakáshiányos időszakban a városi hatóság államosította a nagypolgári lakásokat és azokat kisebb területű bérlakásokká alakította át. A háború utáni gyorsjavítás során az épületet újravakolták, ekkor külső díszeit vakolattal elfedték. Az évtizedek során lemeszelték az épület belső festményeit és leszerelték a kovácsoltvas korlátokat is. Az 1990-es évekre az épület állaga és külső megjelenése is igen leromlott. 2007-ben a város 126 millió forintért eladta az épületet egy vállalkozásnak, amely teljes körű renoválást hajtott végre.

BÚZA VENDÉGLŐ, A SZENT ISTVÁN TÉR SARKÁN

Gombapaprikás galuskával, mulatós nóták, 10 forintos menü és két vak zenész, akiket – talán – Lacinak és Pistának hívtak. A Bocskai és Imre utca sarkán lévő Búza vendéglő helyén most az Aramis Club áll, ha még áll egyáltalán.

A LEGENDÁS VASTAG-HÁZ

A Vastag-ház a szegedi szecessziós lakóházépítés egyik jellegzetes alkotása. Az 1911-ben épült lakóházat a szakirodalom szerint – akárcsak a Móricz-palotát – Raichle J. Ferenc tervezte, ám a városi hatósághoz benyújtott engedélyezési terveken más építész neve olvasható. Az épület első gazdája Vastag István szegedi polgár volt, aki a korszaknak szokásainak megfelelően egy olyan városi házat terveztetett, amelyben a saját lakása mellett bérlakások is helyet kaphattak.

Az épületben összesen hat lakást alakítottak ki, amelyekhez cselédszobák is tartoztak. A cselédeket a kor szokásainak megfelelően elválasztották a lakásokat bérlő polgároktól: a személyzet egy csigalépcsőn (cselédlépcső) juthatott fel a felsőbb szintekre, a bérlők a bejárat melletti főlépcsőházat használták.

1951-ben a háború utáni lakáshiány idején a város a nagy méretű polgári lakásokat kisebb lakásokra osztotta fel, így az épület eredeti belső tagolása megszűnt. Az épület környékén a talajszintet árvízvédelmi okokból egy méterrel szándékozott megemelni a város, ezért a Vastag-ház bejáratát és pinceablakait a feltöltés szintjének megfelelően alakították ki. Az épület éppen ezért furcsa kettősségben létezik:

• udvara az utcaszintnél jóval mélyebben fekszik,
• ám homlokzata már a kijelölt (ám soha meg nem valósult) talajszinthez igazodik.

A szecesszió jegyeit őrzi a homlokzat és a tető díszítése. A Vastag-ház a szecesszió népies változatának megfelelő díszítéssel épült. A homlokzaton több helyen is apró, szűrmintát idéző kerámiadíszítések tűnnek föl. Az épület tengelyében álló orommezőt egy hatalmas, mázas kerámiából kirakott kék szűrminta díszíti. A tető legmagasabb pontjain hullámokra emlékeztető kerámiaelemeket helyeztek el. A kapubejárót szintén szecessziós stílusú vasrácsok védik.

A Szeged Régi Fotói csoportot és a komplett “akkor és most” gyűjteményt ITT találod.