Mindenmás

Elütöttek egy kerékpárost – a baleset szemtanúit keresi most a szegedi rendőrség

A rendőrök egy Szegeden történt közúti közlekedési baleset körülményeinek tisztázása érdekében kérik a lakosság segítségét – került ki a felhívás csütörtökön délután a rendőrség honlapjára. Mint kiemelték, egy nő az autójával elütött egy kerékpárost, ennek a balesetnek a körülményeit szeretnék tisztázni, így szemtanúkat keresnek.

A rendőrség azt írja az esetről, hogy a rendelkezésre álló adatok szerint egy személygépkocsi 2022. október 23-án 9 és 10 óra között hátramenetben kihaladt a Széchenyi István utcára Szegeden. Az ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú autót vezető hölgy a kellő körültekintést elmulasztva az úton kerékpárral haladó sértettnek nekihajtott. A kerékpáros a baleset során nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. 

A rendőrség kéri, hogy aki a fenti eseményt látta, esetleg felvételt készített róla, valamint érdemleges információval rendelkezik a balesettel kapcsolatosan, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi körút 16-22.).

Telefonon bejelentés tehető a 06/62/562-400-as hívószámon, továbbá a 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb