Kiskundorozsma
-
Szegedi Arcok
„Nem akarom, hogy a hazámból sivatag legyen” – elkészült a dokumentumfilm a szegediekről, akik több mint 200 ezer köbméter vizet juttattak vissza a kiskundorozsmai szikes tavakhoz
Nem hollywoodi hősök, hanem szegedi civilek állnak annak a történetnek a középpontjában, amelyből most dokumentumfilm készült. Az Azok a párás…
-
Smart Szeged
A BYD szegedi gyárában naponta várhatóan 1000 autó készül majd, amelyek közül mintegy 700-at vasúton szállítanak el
Kiskundorozsma az elkövetkező években az ország egyik legfontosabb logisztikai csomópontjává válhat. A IV. Vasúti Forgalmi Konferencián bemutatott fejlesztési tervek alapján…
-
Közélet
Isten nyugosztalja, Igazgató úr! Elhunyt a Dorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház korábbi vezetője
Ruzsa Roland közösségi oldalán tudatta, hogy június 7-én (vasárnap) elhunyt Hajdu Géza, a kiskundorozsmai Petőfi Sándor Művelődési Ház korábbi igazgatója.…
-
Szegedi Arcok
“Ez a pillanat mindannyiunk számára felejthetetlen marad” – több mint 700 ezer forint gyűlt össze Mirkó gyógyulására a jótékonysági stand-up esten
Mint megírtuk, szívhez szóló kezdeményezés indult Kiskundorozsmán. Mirkó gyógyulásáért szerveztek különleges jótékonysági estet, ahol a nevetésé volt a főszerep. A…
-
Mindenmás
„Kiskundorozsma ismét megmutatta, mire képes” – óriásit ment a III. Bor, Grill és BBQ Fesztivál
A kiskundorozsmai Bor, Grill és BBQ-fesztivál minden várakozást felülmúlt: a kétnapos rendezvényen több mint 10 ezer látogató fordult meg, és…
-
Mindenmás
Tegnap már berobbant, ma tovább dübörög a Bor, Grill és BBQ fesztivál Szegeden: itt a szombati fellépőlista (fotó)
Pénteken már szépen beizzott a hangulat Kiskundorozsmán, szombaton pedig jön a Bor, Grill és BBQ fesztivál második, egyben legerősebb napja…
-
Kikapcs
Beindul a tavasz Kiskundorozsmán: jön a III. Bor-, Grill- és BBQ Fesztivál, új helyszínnel és nagy nevekkel! Mutatjuk!
Tényleg magasabb fokozatba kapcsol Kiskundorozsma, ugyanis április 10-én és 11-én már harmadszor jön a Bor-, Grill- és BBQ Fesztivál, ráadásul…
-
Kikapcs
Berobban a hétvége Szeged mellett: húsvéti videóüzenettel invitál mindenkit a 4S Street frontembere Kiskundorozsmára (videó)
Egy fesztivált már önmagában is fel lehet húzni erős nevekre, jó programokra és ingyenes koncertekre, de egészen más a helyzet,…






