Közélet

Egy hónap múlva ideiglenesen bezárja kapuit az Anna Fürdő, viszont egyes kezelések még ekkor is elérhetőek lesznek

A következő egy hónapban még a vendégek rendelkezésére áll a szegedi Anna Fürdő, december 19-től azonban közel három hónapos téli leállást tartanak, de egyes szolgáltatásokat még ekkor is biztosítanak – írja az intézmény a közösségi oldalán.

Az Anna Fürdő fürdőrészlege december 19-től március 3-ig zárva tart a városi közgyűlés döntése értelmében a magas energiaárak miatt – tájékoztat a fürdő a Facebook oldalán. A létesítmény ugyanakkor azt is közölte, hogy ennek ellenére egyes szolgáltatásaik majd ebben az időszakban is elérhetőek maradnak. Ezek közé tartoznak például a szakorvosi rendelések, de itt az időpontokban változás lesz. Mint kiderült, továbbra is elérhetőek lesznek:

  • az ultrahangos,
  • a lézeres,
  • a mágneses,
  • a galván,
  • az iontoforézises,
  • a diadinamikus (DD),
  • az interferencia,
  • a TENS,
  • és az izomstimuláló/szelektív ingeráram kezelések.

Mindezeken túl szárazföldi egyéni és csoportos gyógytornára is lehetőség lesz. Viszont a fürdőkezelések szünetelnek ebben az időszakban.

Mutatjuk, mi mindere kerül még lakat december közepén:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb