Közélet

Kijött a rendelet, brutálisan emelte a kormány az olajcégek extraprofitadóját

Szerda este kijött egy friss rendelet a Magyar Közlönyben, amelynek értelmében mától közel a duplájára, 40-ről 95 százalékra emelkedik az adó mértéke a Brent olaj és az Oroszországi Föderációból származó kőolaj közötti árrésre. Változás van a távhő-törvényben is, ezentúl kereken 10 százalékkal kell több jövedelemadót fizetnie az energiaellátó cégeknek.

Az Orbán Viktor miniszterelnök által jegyzett kormányrendelet két fontos tételt tartalmaz,

  • az egyik, hogy az energiaellátók 2023-as, pozitív adóalapból számolt jövedelemadója 31-ről 41 százalékra emelkedik,
  • a másik pedig, hogy 40-ről 95 százalékra emelkedik az adó mértéke a Brent olaj és az Oroszországi Föderációból származó kőolaj közötti árrésre.

A kormány először idén nyáron növelte a MOL által fizetendő különdót, július 30-án 25-ről 40 százalékra elemve azt. A különadót módosító kormányrendelet hivatalosan „a Rezsivédelmi Alap növeléséhez szükséges intézkedésekről” címet kapta, és azzal egy korábbi rendeletet módosítanak, amelyben a „kőolajtermék-előállítók” (Magyarországon a gyakorlatban csakis a MOL minősül ilyennek) számára a Brent és az orosz olaj árának különbözete alapján előírt különadót szabályozták – írta az Index.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb