Közélet

Durvák a különbségek: bruttó 250 és 850 ezer forint között változik, hogy hol, mennyit keres átlagban a magyar

A KSH frissen publikált térképe alapján az országban vannak olyan régiók, ahol mindössze bruttó 250 ezer forint az átlagkereset, a legjobban fizető területeken azonban 700-850 ezer forint volt a bruttó bér tavaly. A Portfolio által szemlézett anyag szerint Szeged a bruttó 422 és 530 ezer forint közti zónában van, azonban a városunktól rögtön nyugatra, a Homokhátság kisebb településein már a 251 és 349 ezer forintok által határolt átlagok dominálnak.

2021-ben tovább emelkedett a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete, amihez a minimálbér emelésén, illetve a különféle bérmegállapodásokon túl a járvány által előidézett ágazati és strukturális átrendeződések is hozzájárultak. Az átlagkeresetek a fővárosban és annak agglomerációja túlnyomó részében voltak a legmagasabbak, írja a KSH Tér-Kép című kiadványa. Az adatsort szemléző Portfolio szerint a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 8.7, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 8.4%-kal nőtt az előző évhez képest.

VAN, AHOL MINDÖSSZE BRUTTÓ 250 EZER FORINT AZ ÁTLAGFIZETÉS – MÉG A KSH MÓDSZEREIVEL IS

A kiadvány – amely a KSH-tól megszokott módon ismét figyelmen kívül hagyta az átlagot lefelé húzó 5 főnél kisebb vállalkozásokat, valamint a részmunkaidős dolgozókat – több érdekes számot is tartalmazott,

  • vannak olyan régiók (például a Szegedtől 80 kilométerre lévő, Békés megyei Viharsarok vagy az ország észak-keleti csücske), ahol mindössze bruttó 250 ezer forint volt az átlagkereset,
  • a legjobban fizető területeken (értsd: Budapest egyes kerületei, főként Buda) azonban 700-850 ezer forint volt a bruttó bér tavaly,
  • a statisztikában szereplő, legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 438 800, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 449 600 forint volt,
  • a nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 291 800, a kedvezményeket is figyelembe véve 300 500 forintot ért el.

Mint a Portfolio által megosztott térképen látszik, Szeged a bruttó 422 és 530 ezer forint közti zónában van, azonban a várostól rögtön nyugatra, a Homokhátság kisebb településein már a 251 és 349 ezer forintok által határolt átlagok dominálnak.

TORZÍT VAGY SEM A KSH STATISZTIKÁJA?

A kérdés megválaszolását a Szeged365 olvasóira bízzuk, azonban néhány tényt plusz véleményt leírunk, tájékoztató jelleggel. Mint köztudott, a Központi Statisztikai Hivatal vonatkozó adatsoraiban

  • a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások,
  • a költségvetési intézményeknél,
  • és a foglalkoztatás szempontjából “jelentős” nonprofit szervezeteknél teljes munkaidőben alkalmazásban állók szerepelnek.

Magyarán, a statisztikákban nem szerepelnek azok a magyarok, akik részmunkaidőben dolgoznak vagy 5 fősnél kisebb cégek alkalmazásában állnak.

Kiss Ambrus, a Policy Agenda vezetője korábban azt nyilatkozta, hogy szerinte a KSH nem veszi figyelembe több mint egymillió olyan munkavállaló adatait, akik jellemzően a minimálbért vagy a garantált bérminimumot viszik haza. Ha így tennének, akkor jóval kisebb átlagbérek jönnének ki, amit persze nehéz lenne megmagyarázni. A Népszava úgy kalkulált a mostani rendszer 2018-as bevezetésekor, hogy a valós átlagbér – ha az 5 főnél kevesebb alkalmazottal dolgozó cégeknél adott fizetéseket is beleszámolnák – legalább a harmadával lenne alacsonyabb, mint amit a mostani mérési metódussal mutatnak ki.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb