Mindenmás

Meghalt Maxi Jazz, a Faithless énekese

December 23-án, 65 éves korában meghalt Maxwell Fraser, művésznevén Maxi Jazz, a brit Faithless zenekar énekese. Közösségi oldalán tudatta Sister Bliss, hogy a brit Faithless együttes énekese, Maxwell Fraser, művésznevén Maxi Jazz péntek este elhunyt. 

Maxi Jazz, Rollo és Sister Bliss a 90-es évek közepén alapította meg a Faithless nevű elektromos house és trance zenét játszó formációt, mellyel elég szép sikereket értek el az évtized második felében, illetve a 2000-es évek elején. Legismertebb számaik között ott találjuk az Insomniát, mellyel 1996-ban a harmadik helyig jutottak a toplistákon, illetve a We Come 1-t, amivel 2001-ben azok csúcsát is meghódították.

Magyarország több alkalommal is járt az együttes, a Sziget Fesztiválon hatalmas bulikat csaptak, Szegedre sajnos csak a DJ Set jutott 2018-ban, amikor Sister Bliss ismerte meg a csodálatos Tisza -partunkat.

Utoljára így nyilatkozott életéről Maxi Jazz: “Tizenöt év közös alkotómunka és hat album után úgy gondolom, hogy elértük azt a pontot, amikor ideje becsukni és visszavinni a könytárba a Faithless könyvét – írta Maxi Jazz. – Rajongóinkkal a leghihetetlenebb, a legmegindítóbb élményben volt részünk hosszú éveken keresztül, sokezer mérföldet megtéve. Örömteli, testet-lelket üdítő, erőt adó volt ez számunkra, soha nem gondoltuk volna, hogy ez ilyen sokáig is eltart majd.”

Sister Bliss, Max szavajárását megidézve a Twitteren így búcsúzott: “Mindenkinek, aki követte a zenei pályafutásunkat, sok-sok szeretetet küldök. Vigyázzatok egymásra, okés?!”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb