Mindenmás

Önzetlenségből ötös: a makói Czene család 10 éve rászorulóknak adja a karácsonyi ajándékra szánt pénzt

Hihetetlenül önzetlen jótékonykodásba fogott egy makói házaspár: pénzt találtak, aminek hiába keresték mindenhol a gazdáját, nem lett meg, így jótékony célra fordították az összeget. Azóta minden évben az egymásnak adott ajándék helyett másokon segítenek – írja a Promenád24.

“Az idén 3 makói és 3 környékbeli családot tudtunk megajándékozni karácsonykor. Szerettük volna ezt a hagyományt megőrizni. Ezért nálunk a családban csak a gyerekek kapnak ilyenkor ajándékot. Azt, amit a férjemmel egymásnak szánnánk inkább olyanokhoz visszük, akiknek nem lenne teljsen az ünnep, vagy valamiben hiány szenvednek. Őket családsegítők, szociális dolgozók, ismerősök által hallott történetek alapján választjuk ki” – nyilatkozta a portálnak Czene-Kovács Friderika.

JÓ ÉRZÉS ADNI ÉS SEGÍTENI

Mint kiderült, minden évben pénzt adnak a kiválasztottaknak, így arra tudják költeni, amire valóban szükség lehet. Mindig olyan családot választanak, ahol kisgyermek, vagy több gyermek is van. Az sem ritka, hogy megkönnyezik az ajándékot, és sokszor hitetlenül fogadják a teljesen önzetlen meglepetést. Megesett, a megajándékozott családfő később az ő vállalkozásukban talált munkát. Az idén is útnak indultak a 6 családhoz, hogy átadják az ajándékot. Friderika elmondta, jó érzés adni, és segíteni, viszont sokszor eszükbe jutnak a nehezebb sorsú családok év közben is. Hiszen arra emlékezteti őket, nem mindenkinek természetes, hogy mindig, mindent meg tud vásárolni. Ezért is döntöttek úgy, hogy ameddig csak tudják, folytatják ezt a karácsonyi hagyományt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb