Közélet

Továbbra is feszült a helyzet a szomszédban: már a legforgalmasabb koszovói-szerb határt is lezárták

Koszovó lezárta szerdán a legforgalmasabb átkelőt a szerbiai határon, miután a szerb oldalon – a koszovói szerbek akcióinak támogatása jeléül – tüntetők eltorlaszolták az oda vezető utat, írja az MTI. A koszovói külügyminisztérium a Facebook-oldalán közölte, hogy azoknak, akik Szerbiában éppen úton vannak Koszovó felé, a merdarei határátkelő helyett másik átkelőt kell keresniük, vagy Észak-Macedónia felől kell belépniük az országba.

December 10. óta már két másik átkelőt is lezártak a szerb-koszovói határon, és jelenleg már csak három átkelő van nyitva a két ország között. A merdarei határátkelő lezárása komoly gondot okozhat annak a több ezer, külföldön dolgozó koszovóinak, aki az ünnepekre haza akar térni látogatóba, és ezt most csak kerülőúton teheti meg. Továbbá a merdarei átkelőt teherszállító kamionok is nagy számban használják.

NAPOK ÓTA TARTANAK AZ ÚTZÁRLATOK

A koszovói szerbek napok óta úttorlaszokat emelnek Észak-Koszovóban. Hétfőn Szerbia fokozott készültségbe helyezte a koszovói határ közelében állomásozó csapatait, és Aleksandar Vucic szerb elnök a Koszovóhoz közeli, dél-szerbiai Raska városba utazott, ahol Milan Mojsilovic vezérkari főnökkel tanácskozott a biztonsági helyzetről. Vucic közölte: elrendelte a hadsereg legmagasabb fokú készültségét, hogy megvédelmezzék népüket Koszovóban és megóvják Szerbiát.

A Vucic által felkeresett kaszárnya mintegy öt kilométerre található attól a koszovói határ mentén kialakított ütközőzónától, ahova a szerb biztonsági erők csak a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó haderő (KFOR) engedélyével léphetnek be.

NINCS EGYETÉRTÉS

Koszovó északi részén hónapok óta feszült a helyzet. A helyi szerbek napok óta barikádállítással és a Koszovó és Szerbia közötti határátkelőkhöz vezető utak lezárásával tiltakoznak az ellen, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott több egykori koszovói szerb rendőrt. A tiltakozók a szerintük koholt vádak alapján elfogottak szabadon bocsátását követelik. A koszovói fél szerint a barikádokat bűnbandák állították, a nemzetközi közösség pedig mindkét felet nyugalomra inti, és az úttorlaszok eltávolítását követeli.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb