Közélet

Forró a helyzet a déli szomszédban, Vucic elrendelte a legmagasabb harci készültséget

Alekszandar Vucsics szerb elnök, a szerb hadsereg főparancsnoka elrendelte a szerb hadsereg legmagasabb készültségbe helyezését – jelentette be kedd reggel Milos Vucsevics védelmi miniszter.

Mint korábban írtuk,

  • vasárnap lövöldözés tört ki Koszovóban, Zubin Potokban,
  • melyet követően hétfőn a szerb-koszovói határra vezényelték Milan Mojsilović vezérkari főnököt,
  • az N1 televízió pedig arról számolt be, hogy a határtól két kilométerre nagy hatótávolságú szerb ágyúk jelentek meg és újabb katonai egységek is érkeztek.

A fentieket követően a szerb médiában futótűzként terjedt el az a hír, hogy a koszovói kormány támadásra készül az ott élő szerbek ellen. Az ország véderőminisztere hozzátette, a készültségbe helyezés a Szerbia szuverenitás- és területvédelmi akcióját megelőző legmagasabb szintet jelenti, amelynek a célja, hogy megvédje Szerbia polgárait, és hogy megakadályozza a szerbek elleni terrort, függetlenül attól, hol élnek. Bratiszlav Gasics, az ország belügyminisztere is azt közölte, hogy az elnök parancsa alapján a belügyminisztérium valamennyi egységét a legmagasabb harci készültségbe helyezték. 

“Ez a döntés legmagasabb szintű felkészültségre emel bennünket. A szerb hadsereg által végrehajtott akciók, amelyek megőrzik Szerbia területi integritását és szuverenitását, megvédik Szerbia minden polgárát, és megakadályozzák a szerbek elleni pogromot és terrort, bárhol is legyenek”

– fogalmazott a védelmi miniszter, aki utalt arra, hogy szerintük a koszovói albán hatóságok továbbra is készülnek a szerbek elleni támadásra. Vucsevics hangsúlyozta, Belgrádot aggasztja a nemzetközi közösségek enyhe reakciója és a tárgyalások megtagadása.

Kapcsolódó cikkek

Egy hozzászólás

'Fel a tetejéhez' gomb