Közélet

Szeged lett a második legnépszerűbb hazai úti cél szilveszterkor

Szilveszter éjjelére az előző évinél 60 százalékkal többen foglaltak szállást idén december 29-éig, 2019-hez képest pedig 13 százalékkal nőtt a foglalások száma időarányosan – közölte foglalási adatai alapján a Szallas.hu pénteken az MTI-vel. Mint kiderült, Szeged is igen népszerű városnak számít az év utolsó napján, az előkelő, második helyet szerezte meg.

Az év utolsó éjszakáján a szállás ára egy személynek átlagosan 14 ezer forint, ami 23 százalékos drágulás tavalyhoz képest. A Szallas.hu adatai szerint az átlagos kosárérték (egy foglalásra jutó átlagos összérték) 81 100 forint, ez 47 százalékkal több az előző évhez képest. Az egy és két éjszakás foglalás a leggyakoribb az év utolsó hétvégéjén – tették hozzá.

ELŐKELŐ HELYEN SZEGED

Szilveszterkor a TOP 10 belföldi úti cél között megtalálható

  • Eger, 
  • Szeged,
  • Pécs,
  • Gyula,
  • Siófok,
  • Debrecen,
  • Budapest
  • és Hévíz,
  • valamint Győr
  • és Hajdúszoboszló is.

A közlemény szerint a legnagyobb turisztikai régiók közül továbbra is Észak-Magyarország a legkeresettebb, minden ötödik foglalás ide szól. A Balaton, a Nyugat-Dunántúl és a Dél-Alföld is jelentős vendégforgalomra számíthat.

A VENDÉGEK CSAKNEM HARMADA APARTMANBAN PIHENI KI AZ ÚJÉVI MULATOZÁST

Rámutattak arra is, hogy a legnagyobb mértékben a Dél-Dunántúlra nőtt a foglalások száma, a régiót 92 százalékkal többen választották a szilveszterezés helyszínéül tavalyhoz viszonyítva. Ebben a térségben a foglalások 42 százalékával Pécs a legkeresettebb. Kaposvár, Harkány és Villány együttesen a régiós foglalások harmadát “zsebelték be”. A vendégek csaknem harmada apartmanban piheni ki az újévi mulatozást. Negyedük hotelt, ötödük vendégházat, 17 százalékuk panziót, 5 százalékuk pedig egyéb szállástípust választott – olvasható a Szallas.hu közleményében.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb