Közélet

Kilenc év fegyházbüntetést kért az ügyészség a Szegedi Törvényszéken Joób Mártonra

Elkezdődött az elsősorban szórólapterjesztéssel foglalkozó céghálózatot működtető vádlottak ügyének tárgyalása a Szegedi Törvényszéken, az ügyészség szerint a több száz millió forintnyi adó befizetését elmulasztó csoportot Joób Márton (független) szegedi önkormányzati képviselő irányította. Ma tartották a második előkészítő ülést az ügyben, mint kiderült, az ügyészség kilenc vádlott esetében tett indítványt három év két hónap és kilenc év közötti végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására.

Az MTI beszámolója szerint az ügyészség 18 terhelttel szemben emelt vádat költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt. Közülük nyolc vádlottat bűnszervezetben elkövetett bűncselekményekkel vádolnak. A kedden és csütörtökön tartott előkészítő ülésen az ügyészség kilenc vádlott esetében tett indítványt három év két hónap és kilenc év közötti végrehajtandó szabadságvesztés kiszabására.

A legsúlyosabb, kilencéves fegyházbüntetést az elsőrendű vádlottal szemben kérte az ügyészség, és 136 millió forint, valamint egyes ingatlanok elkobzását is indítványozta.

TÖBB MEGYÉBEN MŰKÖDŐ CÉGHÁLÓZATOT HOZTAK LÉTRE

A vádirat szerint a szórólapterjesztéssel, műsorújság kiadásával foglalkozó céget irányító elsőrendű vádlott a körülmények számára kedvezőtlen változása miatt a piacon maradás és terjeszkedés érdekében elhatározta, hogy létrehoz egy bűnszervezetet a költségek minimalizálása és az adó meg nem fizetése érdekében. A vádlottak kezdetben Csongrád-Csanád, majd a későbbiekben Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megyékben működő olyan céghálót hoztak létre, amelyben a terjesztést végző alkalmazottak egy részét a lánc alján levő gazdasági társaságokhoz jelentették be vagy azt meg sem tették. Ezek a strómanok nevére íratott társaságok azonban adóbevallást nem nyújtottak be, vagy ha igen, akkor adófizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget, szerepük a fiktív számlák kiállítása volt. A szórólapterjesztést továbbra is az elsőrendű vádlott és társai koordinálták, a bűncselekmény leplezésére valótlan teljesítési igazolásokat állítottak ki, külön könyvelést vezettek, a céghálón keresztül átutalásokkal átfutták a pénzt, amelyet a jutalékok levonása után készpénzben visszakaptak.

KILENCEN TAGADTÁK A BŰNÖSSÉGÜKET

A bűnszervezet a szórólapterjesztés során 2013. és 2017. között 271 millió forint forgalmi adót nem fizetett be. A nyomozás során kiderült, építőipari vállalkozások és az ország több megyéjében patikát üzemeltető cég is felhasznált fiktív számlákat, az így okozott – 500 ezer és 22 millió forint közötti vagyoni hátrányt – az elkövetők jelentős részben megtérítették. A bíróság által már meghallgatott vádlottak közül kilencen tagadták bűnösségüket. Egy vádlott részben elismerte a terhére rótt bűncselekményeket, míg egy az ügyészséggel egyezséget kötő, magát bűnösnek valló férfi a törvényszék előtt elmondta, az önkormányzati képviselő szórólapterjesztéssel foglalkozó cégének, illetve építőipari vállalkozásának fiktív számlákat állított ki szolgáltatásokról, illetve építőanyagokról. Annak érdekében, hogy a befizetendő adót csökkentse, 4-5 százalékos áron számlákat vásárolt. Vele szemben az ügyészség két év – öt évre felfüggesztett – börtönbüntetés kiszabását kérte.

LEÍRHATATLAN VESZTESÉGET OKOZOTT AZ ÜGY JOÓB MÁRTONNAK

A nyolcad-, kilenced- és tizedrendű vádlott védője a bíróságon közölte, az érintett cégek egy részének vezetőivel szemben a Gyulai, illetve a Pécsi Törvényszéken is folyik költségvetési csalás vádjával eljárás szórólapterjesztéssel és munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó vállalkozások tevékenysége miatt. Joób Márton a helyszínen újságíróknak azt mondta, a négy éve folyó eljárás és annak módja anyagilag és erkölcsileg is leírhatatlan veszteségeket okozott családjának. Úgy fogalmazott, az ártatlanság vélelmét nem látja az eljárásban, ennek legnagyobb kárvallottja felesége és tizenegy gyermeke. Ennek ellenére bízik a független magyar bíróságban, mert álláspontja szerint a vád nem megalapozott. Az előkészítő ülések más vádlottak meghallgatásával folytatódnak. Az egyezséget kötő, illetve bűnösségüket beismerő vádlottak esetében – amennyiben arra lehetőség lesz – március 16-án hirdet ítéletet a bíróság.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb