Mindenmás

Már szinte teljesen szétkapták a hónapok óta a Tisza-parton ácsorgó Alfa Romeót Szegeden

Hónapok óta porosodik és rostokol egy nem is olyan rég még szebb napokat látott Alfa Romeo a Tisza parton ott, ahol a Felső Tisza-parton le kell kanyarodnunk a Kiskőrössy Halászcsárda felé. Az autót október óta már jócskán szétkapták és kibelezték, mára már betörték az ablakait is.

Októberben írtuk meg először, hogy a Tisza-parton árválkodik egy Alfa Romeo típusú autó Szegeden. Akkor még nagyjából egyben volt a jármű, igaz, már ekkor is kicsit poros volt és horpadt:

Decemberben már a Szeged Városi Közterület-felügyelet is felfigyelt a járműre, “mikulás-csomagot” hagytak a tulajdonosnak. Ekkor már lefeszítették a szélvédőjének egyik sarkát, és a vezető oldali ablakot is betörték. Ha volt benne valami akkor tuti kipakolták.

AMIT LEHET, MÁR ELVITTEK

Eljött a január, ismét megnéztük, hogy mi lett a sorsa az autónak. Mint kiderült:

  • még mindig ott áll a jármű,
  • a Közterület-felügyelet “csomagja” is a szélvédőn díszeleg,
  • már majdnem minden ablakát betörték,
  • és a kormánynak, valamint az autórádiónak is csak a hűlt helye maradt.

Fotókon így fest a helyzet:

A hónapok óta ott rostokló autóval kapcsolatban levélben kerestük meg Közterület-felügyeletet, hogy mikor szállíttatják el a helyszínről a járművet. Amint válasz érkezik, frissítjük cikkünket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb