Közélet

Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2023-ban megpályázzák az SZTE START ösztöndíjat

Akár 150 ezer forintos ösztöndíjban is részesülhetnek azok, akik 2023-ban megpályázzák a Szegedi Tudományegyetem Junior Akadémia által meghirdetett SZTE START ösztöndíjat – írja az egyetem szerdai közleményében. A támogatásra azok a tehetséges diákok pályázhatnak, akik első helyen jelölik meg a Szegedi Tudományegyetemet, és oda felvételt is nyernek.

Mint kiderült, az agrár-, mérnöki és természettudományokra épülő szakokra felvételizőket a munkaerőpiaci elvárásokkal összhangban az elbírálás során kiemelten kezelik.

FONTOS, HOGY A DIÁKOK AZ EGYETEMI ÉVEKET LEHETŐSÉGKÉNT ÉLJÉK MEG

A több mint 440 éves hagyományait ápoló Szegedi Tudományegyetem, a brit Quacquarelli Symonds (QS) nemzetközi felsőoktatási listán 2022-ben is a legjobb magyar egyetemként rangsorolt intézménynek bizonyult. Nem hiába, hiszen az oktatás, kutatás és gyógyítás mellett, kiemelt célja a dél-alföldi régió fejlesztése, a lehető legfenntartóbb módon. Az egyetem életében fontos szerepet játszik a nemzetközi platformokon való részvétel és a stratégiai kapcsolatok megerősítése, bővítése annak érdekében, hogy hallgatói minél könnyebben és gyorsabban helyezkedhessenek majd el diplomájuk megszerzése után a munka világában. Nem utolsó sorban az intézmény fontosnak tartja, hogy az arra érdemes diákok az egyetemi éveket lehetőségként éljék meg.

A BEÍRATKOZÁS UTÁN FOLYÓSÍTANAK

Az egyetem közleménye szerint az SZTE Junior Akadémia ennek támogatása érdekében indította útjára az SZTE START Tehetséggondozó Programot, amelynek egyik legfontosabb eleme az SZTE START ösztöndíj. A támogatás közvetlen kedvezményezettjei azok a diákok, akik első helyen jelentkeznek a Szegedi Tudományegyetem valamely képzésére, és oda felvételt nyernek, tanulmányaikat pedig 2023 szeptemberében kezdik meg. Az odaítélt ösztöndíjat – az SZTE-re történt beiratkozás után – az egyetem egy összegben folyósítja. A 2023/2024-es tanévben az elbíráláskor az agrár-, mérnöki és természettudományokra épülő szakokra felvételizőket kiemelten kezelik.

Az SZTE START ösztöndíjat legutóbb mintegy 800 tehetséges, kiváló tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatónak adták át, ennek összege személyenként minimum 50.000, maximum 150.000 forint volt.

MENTORI TÁMOGATÁST IS KAPNAK

Az egyetem azt is kiemelte, hogy azok, akik elnyerik az ösztöndíjat nemcsak egy egyszeri pénzjuttatást, hanem az egyetemi beilleszkedést segítő, mentori támogatást is kapnak, továbbá részt vehetnek a szakmai fejlődésüket segítő speciális kurzusokon. A SZTE START ösztöndíjasok az SZTE Junior Akadémia kedvezményrendszerét is igénybe vehetik: ingyenesen használhatják a Tehetség könyvtárat, és Tehetség hálózati tagságot is nyernek. Az ösztöndíj odaítélésénél az egyetem az alábbi szempontokat veszi figyelembe:

  • tanulmányi átlag,
  • érettségi eredmény,
  • nyelvismeret,
  • szakmai versenyeken nyújtott teljesítmény.

Az SZTE START ösztöndíjra pályázni kizárólag elektronikusan lehet a Modulo felületen keresztül, 2023. január 20. és szeptember 11. között.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb