Közélet

Vásárhelyen átlagosan 37 százalékkal drágult a gyerekek étkeztetése a menzákon, de Szegeden is árat emelnek

A rezsiköltségek emelkedése, az üzemanyagok drágulása és a rekordmagas infláció a közétkeztetésbe is begyűrűzött. Csoda is lenne, ha például a tésztafélék 70 százalékos drágulása nem jelent volna meg az iskolai, óvodai menzák díjszabásában, de említhetnénk a tejtermékeket és a pékárukat is, amelyek szintén jelentősen többe kerülnek ma, mint egy-másfél éve – írja pénteken a Telex. A portál a szegedi és a vásárhelyi önkormányzatot is megkereste a menzákkal kapcsolatban. Kiderült: sajnos városunkban sem marad el az áremelés 2023-ban.

A szeptemberi iskolakezdés előtt is voltak arról hírek, hogy több év után ismét áremelésre készülnek a menzák: a Közétkeztetők és Élelmezésvezetők Országos Szövetsége 30 százalékos díjemelést sem tartott kizártnak. A lap a fővárosi és a vidéki önkormányzatokat kérdezte meg most arról, hogy az elmúlt hónapokban mennyivel drágult náluk a menza az iskolákban, óvodákban és a szociális intézményekben.

VÁSÁRHELYEN 37 SZÁZALÉKKAL DRÁGULT AZ ÉTKEZTETÉS

A portál szerint Hódmezővásárhelyen tavaly még nem volt áremelés a menzákon, idén viszont már nem úszták meg a szülők: átlagosan 37 százalékkal drágult a vásárhelyi gyerekek étkeztetése, ami egy napra lebontva 200 forintot jelent. Igaz, a családok többsége rászorultsági alapon kedvezményes áron veheti igénybe a közétkeztetést. A portál beszámolója szerint itt:

  • egy óvodás teljes napi ellátása most 870 forintba,
  • egy általános iskolás háromszori étkezése 990 forintba,
  • egy középiskolás ebédje pedig 690 forintba kerül.

Az önkormányzat bevétele 36 millióval nőhet a lakossági áremeléssel, de ezt egy az egyben el is viheti az infláció és az alapanyagok drágulása.

KÉT LÉPCSŐS EMELÉS SZEGEDEN

Mint tovább írják, Szegeden két lépcsőben lesz áremelés a közétkeztetésben: februárban 18 százalékkal, szeptemberben pedig újabb 14 százalékkal drágulnak a menzák. Őszig az óvodákban 730 forintba, az általános iskolákban 890 forintba kerül majd az ellátás. A lap szerint jóval többe kerül a diétás menü, nagyjából 300-500 forinttal. Viszont, a városunkban is ingyen, vagy kedvezményes áron ehetnek a menzán a rászoruló gyerekek, az óvodások háromnegyede például nem fizet az étkezésekért. A Telex arról is beszámolt, hogy idén várhatóan 2,9 milliárdot költ majd a szegedi önkormányzat közétkeztetésre, egymilliárddal többet, mint korábban. A költségek harmadát tudják állami normatívából fedezni. Úgy számolnak az önkormányzatnál, hogy az áremelések után 300 millió folyhat be a szülői befizetésekből, ami ugyanakkor még így is csak részben fedezné a megnövekedett költségeket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb