Mindenmás

Hamuvá lett az álma: teljesen leégett egy fiatal férfi műhelye Szatymaz mellett, Peti most segítséget kér

Egy ház udvarán ütött ki tűz szombat éjjel. Két melléképület, egy farakás és több autó is kigyulladt. A tüzet a szegedi hivatásos tűzoltók két egysége oltotta el, személyi sérülés nem történt – írja a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a hivatalos honlapján. Mint kiderült, a 29 éves Peti autószerelő műhelye lett hamuvá a Szatymaz melletti tanyán, aki kétségbeesetten kért most segítséget a közösségi oldalán.

Lionel Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy több szegedi csoportba is felkerült Peti története. A 29 éves fiatal férfi bevallása szerint a gyermekkori álma egy saját autószerelő műhely lett volna. Mint bejegyzésében írta: “főállásom mellett hétvégente barátaimnak, ismerőseimnek szerelek autókat, hogy tanuljam a szakmát, amit imádok csinálni, ez a hobbim. Célom és vágyam, hogy egyszer vállalkozó lehessek és egy saját műhelyben tudjam fogadni leendő vendégeim autóit. Úgy érzem, nagyon jó úton haladtam, összeraktam egy kis garázst, melyet felszereltem a legalapvetőbb felszerelésekkel, eszközökkel. Azonban 2023.02.05-én hajnali egy órakor sajnos hamuvá lett az álmom, valamint az autóm, pár barátom autója, az egész kis műhelyem, a tűzoltóknak, a rendőröknek, valamint a bejelentőnek hála a kis házam maradt csak meg.”

MINDEN ODAVESZETT

Peti bejegyzésében azt is kiemelte, hogy nem szeretne sokat, nem vágyik semmi többre, mint hogy megadja az égés által okozott kárt a barátainak, valamint: “nem nagyobbat, nem jobbat, nem szebbet, csak azt, amilyen idáig volt a műhelyem – garázsom visszakapni. Sajnos a teljes pénzem, szabadidőm, valamint életem, mintha elégett volna egy zárlat miatt” – írta, majd hozzátette, hogy ezt önerőből nem tudja fedezni. Mint tovább írta, sajnos biztosítása nem volt, az autóknak pedig a kötelező biztosítása nem fedezi a tűzkárt. Peti fotókat is közzétett a közösségi oldalon, mint írja, a képek február ötödikén, reggel készültek, a tűz után:

Amennyiben segítenél Petinek, itt teheted meg:

  • Bankszámlaszám: 11773353-01911082, OTP Bank
  • Név: Bánfi Péter

Köszönjük a segítséget, Szeged365 Family!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb