Szegedi Arcok

Eltérő áfakulcs és árazási gyakorlat – a szegedi cég elárulta, hogy miért lehet drágább a Pick szalámi Magyarországon, mint Németországban

Mára szinte örökzöld téma, hogy a szegedi Pick szalámit olcsóbban lehet megvásárolni például Németországban, mint a magyar boltokban, miközben a nyugat-európai átlagkereset több mint kétszerese a magyar fizetéseknek. Tavaly októberében például egy németországi boltban a Pick szalámi kilós ára 6800 forintra jött ki, addig Magyarországon ez inkább 9700 forint volt – írta akkor a Pénzcentrum. A különbség majdnem háromezer forintos volt, pedig a terméket Magyarországon, vagyis Szegeden gyártják. A Pénzcentrum most rákérdezett, hogy ennek mi az oka.

Vasárnap este pedig az RTL-en jelent meg, hogy egy Alsó-Szászországban élő magyar arról számolt be, mennyivel kevésbé érezni Németországban a megugró árakat, mint idehaza. A férfi egy boltban járva meg is mutatta a szóban forgó Pick szalámit, aminek 250 grammos kiszerelése 390 forintos euró árfolyamon számolva 2254 forintba került, miközben a csatorna riportja szerint itthon majdnem a duplájába.

NAGYOBB AZ ÁFAKULCS HAZÁNKBAN

A Pénzcentrum megkeresésére a Pick Szeged Zrt., az árkülönbségről azt közölte: “Mindenekelőtt le kell szögeznünk, hogy Pick márkanév alatt sokféle szalámi található meg a piacon, így könnyen eshetünk abba a hibába, hogy különböző típusú, illetve eltérő minőségű termékek árát próbáljuk meg összehasonlítani. Magyarországon is vannak olcsóbb Pick szalámik és drágábbak az összetételtől, az érlelési időtől, a hústartalomtól függően.” Azt is hozzáfűzték, hogy az ugyanabba a kategóriába tartozó szalámik esetében, az egyes országokban tapasztalható árkülönbség jelentős részben a termékekre érvényes áfakulcsok eltérő mértékéből fakad. Jelenleg Németországban a szalámi áfája 7%, míg Ausztriában 10%, nálunk 27%.

EGY ÉV ALATT 80 SZÁZALÉKKAL DRÁGULT A SERTÉS

A Pick Szeged Zrt. arról is beszélt, hogy az árkülönbséget az egyes kereskedő partnerek eltérő árazási gyakorlata is okozhatja. Vannak olyan országok, ahol a kereskedők a fogyasztók üzletekbe való bevonzása érdekében a beszerzési ár alatt is értékesíthetnek termékeket, míg ezt a gyakorlatot Magyarországon jogszabály tiltja. “Pick Szeged Zrt.-nek nincs hatása arra, hogy kereskedelmi partnerei milyen árrést alkalmaznak egyes Pick termékeken, így a Picknek nincs befolyása arra sem, hogy a kiskereskedők milyen fogyasztói árakat alakítanak ki” – írták. A vállalat arról is beszámolt, hogy mint gyártó az „elmúlt év során a termékelőállítási és logisztikai költségek drasztikus emelkedésével nézett szembe. Az élősertés ára egy év alatt közel 80 százalékkal emelkedett, ami természetesen megjelent a gyártás során felhasznált húsok árában. Az energiahordozók ára megtöbbszöröződött, a csomagolóanyag és gépalkatrész költségek is drasztikusan emelkedtek. Egyúttal növekedtek a bérköltségek is.”

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb