Kikapcs

A Szegedi Nemzeti Színház művészei voltak a VargaBalett jótékonysági bál sztárvendégei – több mint 400 ezer forintot gyűjtöttek össze a szegedi és makói növendékeknek

Ma már balettművészek, táncművészek, a Magyar Táncművészeti Egyetem  növendékei és oktatók is vannak azok között, akik az idén tízéves VargaBalettben kezdték megismerni a tánc univerzális nyelvét – ez hangzott el az alapító, Varga József megnyitóbeszédében az egyesület jubileumi jótékonysági bálján. A szombati, zenés-táncos jótékonysági vacsoraesten a szülők, barátok, támogatók közössége 442 500 forinttal járult hozzá a szegedi és makói növendékek ez évi szakmai és élményprogramjaihoz, írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a VargaBalett Táncműhely. 

A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ MŰVÉSZEI VOLTAK A JÓTÉKONYSÁGI BÁL SZTÁRVENDÉGEI

A VargaBalett jótékonysági bálok elmaradhatatlan sztárvendégei most sem hiányoztak. A Szegedi Nemzeti Színház művészei: László Boldizsár, Nánási Helga, Szilágyi Annamária, Kónya Krisztina és Szélpál Szilveszter nemcsak műsort adtak, de még a tombolaárusításból is kivették a részüket – ezzel is ösztönözve a jelenlévőket az adakozásra. Nekik is részük volt abban, hogy az est 442 500 forintos bevétellel zárult, amit az évad versenyeire: nevezési díjakra, utazási költségekre valamint az öltözékekre tudnak fordítani.

Az első megmérettetésre nem is kell sokat várni, hiszen a XXXII. Országos Táncművészeti Fesztivál elődöntője március 18-án lesz, a makói Hagymaházban, ahol a Dél-Alföld számos más együttesének növendékeihez hasonlóan ők is versenybe szállnak az országos döntőbe jutásért.

A TÍZ ÉVVEL EZELŐTTI NÖVENDÉKEK MA MÁR OTT VANNAK AZ ORSZÁG VEZETŐ TÁNCTÁRSULATAIBAN

A rendezvényen az alapító táncművész, Varga József összegezte az első évtized eredményeit. Mint mondta: a tíz évvel ezelőtti növendékek közül sokan választották hivatásuknak a táncművészetet, és ma ott vannak az ország vezető tánctársulataiban. A néhány évvel fiatalabb tehetségeket a táncművészeti egyetem legjobb növendékei között tartják számon, és akik pár éve még óvodásként kerültek az együttes nagy családjába, ma már a Szegedi Kortárs Balett táncosaival együtt szerepelnek a Hamupipőke című mesebalettben. – Büszke vagyok rá, hogy a VargaBalettos növendékek, ha ezt a pályát választják, mind arról híresek, hogy nagyon jó alapokkal rendelkeznek. Nem kívánhattam volna ennél szebb és eredményesebb tíz évet. A következő tíz évre sem kívánok mást, mintsem hogy tartson ez a lendület, vagy még tovább fokozódjon, és sok-sok sikert éljünk meg együtt a gyerekekkel – fogalmazott a több szakmai díjjal elismert művészpedagógus. 

MINTEGY 300 GYERMEK ÉS FIATAL TÁNCMŰVÉSZETI NEVELÉSÉVEL FOGLALKOZNAK

A Magyar Táncművészeti Egyetem Szegedi Tehetségcentrumaként is működő táncműhely a megye két városában mintegy 300 gyermek és fiatal táncművészeti nevelésével foglalkozik. A közösség számára a 2022-es év is roppant sikeres volt. Növendékeik közül hatan nyertek felvételt a Magyar Táncművészeti Egyetemre, egy növendékük pedig a Pécsi Táncművészeti Szakiskolában folytatja tanulmányait. A XXXI. Országos Táncművészeti Fesztiválon minden eddiginél több, 152 növendékkel képviseltették magukat és négy első, három második és négy harmadik helyezéssel zárták azt.

Forrás és fotók: VargaBalett Táncműhely

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb