Mindenmás

Fenyegetés, köpködés és verekedés – balhé volt az egyik helyi járatos buszon, a jegyellenőrre támadt négy férfi Szegeden

Nem mindennapi történet látott napvilágot a Szegeden láttam csoportban. Több helyi tag ugyanis arról számolt be, hogy hétfőn egy több főből álló balhés társaság szállt fel az egyik helyi járatos buszra. Mint írták, a 4-5 fős, 18-25 év közötti fiatalokból álló csoport tagjai már a megállóban is hangoskodtak, de az igazi balhé akkor tört ki, amikor felszálltak az ellenőrök a buszra, akik a jegyet vagy a bérletet kérték tőlük. A történet végén fenyegetés, köpködés és némi dulakodás is történt Szegeden.

A csoportban így ír a történtekről az egyik apuka, Norbert, akinek a kislánya is fent volt a buszon: “mielőtt felszálltak, már az utcán ordítottak a járókelőkkel, kötözködtek, hangoskodtak. A buszra felszállva egyből elhangzott a “valakit most fejbe b@ok”, című mondat. Ezután szállt fel 2 ellenőr, kértek jegyet, bérletet, de egyiküknél sem volt semmi, viszont leszállni sem voltak hajlandóak. Ezután leköpték, életveszélyesen megfenyegették, megütötték, majd a buszról lerángatták az egyik ellenőr srácot. Hárman nekiestek, egyik természetesen hátulról, szét ütötték-rúgták őt” – írta a hozzászóló, akinek a kislánya igencsak megrémült a jelenettől.

DULAKODÁS TÖRTÉNT, NEM KELLETT RENDŐRI INTÉZKEDÉS

A történetet olvasva felkerestük a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatójához irányítottak bennünket. Mint Makrai Lászlótól, a közösségi közlekedési járatokon dolgozó ellenőröket is foglalkozó Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetőjétől megtudtuk, egy kisebb dulakodás történt a helyszínen, amelynek elszenvedő fele a kollégájuk volt, kezdeményezője pedig négy férfi. Mint szerkesztőségünknek kiemelte, végül nem volt szükség rendőri intézkedésre, az eset körülményeiről, tapasztalatairól jelenleg cégen belül egyeztetnek a kollégáikkal.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb