1879. március 12-én, Gergely napján, hajnali 2-kor elöntötte Szegedet a Tisza, emberi drámák sokaságát és felbecsülhetetlen anyagi károkat okozva a város lakóinak:
- 60 ezer ember vált otthon nélkülivé,
- több, mint 150 szegedi a hullámsír áldozatává vált.
Ma 144 éve, hogy bekövetkezett a város legsúlyosabb természeti katasztrófája, amelynek alkalmából végigvesszük az akkori eseményeket plusz Szeged365 podcast-interjúnkban feltesszük az örök kérdést: van-e rá esély, hogy valaha is megismétlődjön a katasztrófa?
„A katasztrófa megtörtént. Szeged víz alá került. A házak roskadoznak. Negyed háromkor megkondult a vészharang” – írta március 12-én hajnalban egy Tisza Kálmán miniszterelnöknek Pestre eresztett távirat.
A számok tragikusak voltak:
- 151 áldozat,
- több, mint 60.000 otthon nélkül maradó szegedi,
- 5458 összeomlott ház.
EGYENETLENÜL VÉGREHAJTOTT SZABÁLYOZÁS, FENYEGETŐ ÁRVÍZKATASZTRÓFA
A 19. század folyamán az egyenetlenül végrehajtott Tisza-szabályozás okozta árvízkatasztrófa már régóta fenyegette Szegedet – írta a Múlt-Kor. A Tisza felső szakaszán, a híres nemesi vármegyék területén, az itt élő dzsentrik anyagi boldogulásának érdekében átmetszésekkel és töltésekkel gyorsították a víz lefolyását. Ennek aztán az lett a szükségszerű következménye, hogy a még szabályozatlan dél-alföldi szakaszon – ahol nem feudális, hanem polgáriasodó, kevéssé befolyásos társadalmi rétegek éltek – az nem bírt lefolyni, és így sűrűn idézett elő komoly árvizeket.
1876-ban már komoly árvízveszedelem fenyegette a várost, ezt azonban okos intézkedésekkel sikerült megakadályozni. 1878 karácsonyától kezdve Szeged népe újra rettegésben élt, a végzetet azonban ezúttal nem lehetett elhárítani.
1879-BEN BEKÖVETKEZETT A KATASZTRÓFA: 60.000 SZEGEDI VÁLT HAJLÉKTALANNÁ, 5485 HÁZ ÖSSZEOMLOTT, TÖBB, MINT 150 ÁLDOZAT VOLT
A katasztrófa közvetlen oka – mint Lechner Lajos, az akkori idők legilletékesebb szakértője leírta – az volt, hogy a Tisza árja a partokkal párhuzamosan haladó töltéseket Szegedtől északra, mintegy 20 km távolságra, Petresnél átszakította, a várost valósággal hátba támadta, és északnyugatról, Rókus felől nyomult be. Hiába erősítették az ún. alföldi (Fiume-Szabadka-Békéscsaba-Nagyvárad közötti) vasút töltését, a víz – a föltámadt szélvihartól is fölkorbácsolva – mindent elsöpört. Csak a város legősibb, legkiemelkedőbb része, a Palánk (Dömötör-templom, amely a mai Fogadalmi templom helyén állt, s az Oskola utca) környéke maradt szárazon. Az Arcanum cikke szerint a város többi részét elnyelte az ár, belső és külső területén 36 200 holdnyi terület került víz alá, és 146, más tudósítás szerint 151 emberéletet követelt a kb. 75 000 lakosból áldozatul.
A víz majd csak három hónap múlva, a szivattyúzásoktól kezdett apadni. Abban az időben a házak legnagyobb része nem tartós anyagból épült, 5458 ház összeomlott, épségben csak 265 maradt. Az épen maradt házak leginkább a belváros kőépületei voltak. Mintegy 60 000 ember vált hajléktalanná. Műemléki épületek úsztak ugyan a vízben, de nem pusztultak el. Az alsóvárosi templomon, a zsinagógán és még a város néhány megmaradt házán egykorú jel őrzi a víz akkori magasságát. A pusztulást két nagy szemtanú örökítette meg az utókor számára: Mikszáth Kálmán és Jókai Mór.
Szeged katasztrófája leírhatatlan volt, az alábbi sorok a március 12-én hajnalban Tisza Kálmán miniszterelnöknek Pestre eresztett táviratból származnak:
„A katasztrófa megtörtént. Szeged víz alá került. A házak roskadoznak. Negyed háromkor megkondult a vészharang. A hajóhídon emberek ezrei törtetnek Újszeged felé. Segélykiáltások hangjait hordja szét a szél. Sokan csak a puszta életüket menthették meg. Száraz lábbal csak a Palánk három utcájának végén lehet járni. A víz tovább emelkedik, döglött ökröket, lovakat hurcol. A várfalakra katonák hordják föl a hidegtől megdermedt, ijedtségtől elalélt embereket. A zsinagóga teli vízzel, a keresztény templomok és a főgimnázium menekültekkel. Estig mindent elborít a víz.”
AZ ÚJJÁÉPÍTÉS
Az újjáépítés rendkívüli feladat volt, hiszen egy teljesen új várost kellett megteremteni. Ezt az egyedülálló vállalkozást Tisza Lajos királyi biztos vezette. A szigorú és nagy tekintélyű politikusnak döntő szerepe volt abban, hogy megszületett az új Szeged. Az újjáépítési tervet Lechner Lajos készítette. Az ő elgondolásai és alig négy év megfeszített munkája nyomán Szeged szebb lett, mint valaha. Az egykori girbegurba keskeny utcák helyén kirajzolódott az új körutas-sugárutas, rakparttal beépített városszerkezet. Elkezdték „eszményi szintre” feltölteni a belvárost és a várost körülvevő töltésrendszert. Újszegedet egyesítették Szegeddel, és hozzákezdtek a közúti híd építéséhez. Számos középület (pl. Szegedi Nemzeti Színház, Törvényszéki palota, posta) felépítésére és felújítására (pl. városháza, Piarista Gimnázium) került sor.
Több mint 2600 lakóházat és 600-nál több, egyéb rendeltetésű épületet emeltek a romok helyére.
Lechner Lajos mintegy húszféle mintatervvel szabályozta a háztípusok anyagát, alaprajzát, homlokzatát. Külön nagy figyelmet fordítottak az alapozásra. A mintatervekben megszabottaknál jobbat bárkinek, de egyszerűbbet senkinek nem volt szabad építenie.
SOHA TÖBBÉ NEM KÖVETKEZHET BE HASONLÓ
Fülöp Timi kolléganőnk Borza Tibort, az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettesét csípte el egy telefonos interjúra a legutóbbi évforduló alkalmával, amelyből kiderült: az 1879-es árvíz tapasztalatai – karöltve az 1932-es, 1970-es és 2006-os esetekkel – mértékadóak voltak annak tekintetében, hogy a védelmi rendszert milyen stratégiával kell fejleszteni. Persze az 1879-es eset mind volumenében, mind vízhozamában, mind vízállásban nagy különbséget mutat a modern árvizekkel szemben, viszont a legnagyobb különbség maga a Szegedet körbeölelő védelmi rendszer.
A szakember az alábbi Szeged365 podcast-interjúban elmagyarázta, miért nem fog többé bekövetkezni a 144 évvel ezelőtti tragédia:
Forrás: ATIVIZIG, Múlt-Kor, Arcanum
