Mindenmás

GTA Sun City rovatunk bemutatja: bunyó lehetett egy szegedi trolibuszon, meg kellett állítani a forgalmat

“Állnak a trolik az Anna-kútnál, egyszerre három is ott van a megállóban” – írt ránk fél 5 előtt Lóri nevű olvasónk, Tina pedig arról tudósított, hogy a rendőrök is kint vannak. Egy harmadik Szeged365 Family tag, Kristóf (boldog névnapot) azt üzente, hogy az igazoltatás alatt lévő fiatalember erőteljesen törölgette az orrát, a járaton ülők azt mondták neki, hogy verekedés lehetett.

Az ügyben érdeklődtünk a rendőrségnél is, akik azt válaszolták, hogy nem történt bejelentés attrocitásról, az egyik SZKT-nél dolgozó, neve elhallgatását kérő forrásunk viszont arról számolt be, hogy az egyik járaton “pofozkodott” két fiatal férfi.

A sofőr leszállította őket, amíg pedig az intézkedés tartott, állt a forgalom.

Rájár a rúd az Anna-kútra, délelőtt 10-kor ugyanis egy villamos kontra autós karambol történt ugyanitt:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb