Sport

Rosta Miklós: csakis a győzelmet tudom elképzelni – 50. jubileumi mérkőzésére készül a Pick Szeged és a Fradi

Szombat 17.30-kor a K&H férfi kézilabda liga 18. fordulójában a Ferencváros otthonában lép pályára az OTP Bank – Pick Szeged. Nem is akármilyen mérkőzés elé nézünk, ugyanis kerek évfordulót ünnepel a két csapat, ez lesz ugyanis az 50. jubileumi NB I-es meccsük, melyen egymással szemben állnak majd a pályán. Az alkalomból a szegedi klub összeszedte a két csapat közös történelmének legfontosabb pillanatait.

A SZEGED GYORSAN FELZÁRKÓZOTT A FRADIHOZ

Mint írták, az első összecsapásra 1976. május 2-án került sor. Ez volt az első NB I-es idénye a szegedieknek, újoncok voltak a legjobbak között. Ekkor a Fradi még jobb csapatnak számított náluk, a Szegedi Volánnál, nyertek is 34–26-ra. A beszámoló szerint azonban már akkor is imádták Szegeden a kézilabdát. A második Volán–Fradi meccsre az újszegedi sportcsarnok szépen megtelt, kétezren tomboltak a lelátón. A szegediek közel voltak a bravúrhoz, a zöld-fehérek csak egyetlen góllal, 20–19-re tudtak nyerni ellenük. A Szeged a 10. helyen végzett végül a bajnokságban, az FTC hetedik lett.

1978 – BAN GYŐZTÜK LE ELŐSZÖR AZ FTC-T

1977-ben (ekkor még tavaszi-őszi rendszerben zajlott a bajnokság) viszont már nem bírt a Kékekkel a Ferencváros, érdekesség, hogy mindkét meccs döntetlennel végződött. Itthon 20–20 lett az eredmény, a fővárosban 24–24. Ezt követően 1978. május 4-én jött el a győztes nap. Ekkor 18–17-re vertük az FTC-t. Azóta 49 meccset vívtunk ellenük az NB I-ben, a szombati lesz a jubileumi 50. találkozó. A meccs 17.30-kor kezdődik, az M4 Sport+ élőben közvetíti majd.

EDDIG 36-SZOR NYERT ELLENÜK A SZEGED

“A kezdeti időszak után fölénybe kerültünk, hiszen eddig 36-szor nyertünk, 6-szor döntetlen lett az eredmény, és csak 7-szer szenvedtünk vereséget. Eddig 1317 gólt szereztünk ellenük, a Fradi 1188-szor zörgette meg a hálónkat” – összegezte a klub. Hozzátették, az ősszel, a PICK Arénában 39–33-ra nyert a Szeged ellenük.

Ez a meccs minden bizonnyal Rosta Miklós számára örökre emlékezetes marad, hiszen 13 gólt szerzett, ezzel ő a PICK Aréna egyéni gólrekordere.

ROSTA MIKLÓS: CSAKIS A GYŐZELMET TUDOM ELKÉPZELNI

“Biztos, hogy a Fradi nagyon felszívja magát majd ellenünk, erre készülünk is. Nekünk a válogatott hét után jól jött, hogy a Fejér B.Á.L. elleni Magyar Kupa-mérkőzésen ismét együtt játszhattunk, gyakorolhattunk. Örömteli, hogy Bodó Ricsi visszatért, így most már bővebb a keretünk. Visszatérve az FTC elleni meccsre, a zöld-fehérek a nemzetközi porondon bizonyították, mindenkire veszélyesek. Nekünk mindenképpen jól jön ez a meccs a jövő szerdai, Telekom Veszprém elleni BL-rangadó előtt. Egy komoly ritmusú találkozót játszhatunk, amelyen csakis a győzelmet tudom elképzelni” – nyilatkozta Rosta Miklós.

Forrás: pickhandball.hu

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb