Mindenmás

Lelki feltöltődés a Szeged365-el! Új sorozatunk második állomásánál egy Zöldlevelecske üzenettel töltjük fel a lelked

Egy apró kis kedvességgel igyekszünk a lelketeket feltölteni: minden hétfő testileg és lelkileg is nehezen indul, ezt tudjuk. Úgy gondoltuk, hogy a szegedi Zöldlevelecskében található üzenetek közül Fortuna segédletével hétfőként választunk mindig egy kis lelki útravalót. Ezt pedig meg is osztjuk veletek.

A mai üzenet egy ismeretlen szerzőtől kaptuk, ilyeneket is találunk a Zöldlevelecskében. Le is fotóztuk Nektek a Klauzál téren, az ikonikus épület előtt:

A legutóbbi közösségi lelket feltöltő játékunkban sorsoltunk, és gratulálhatunk Nagyné Tari Emesének, aki a következő idézettel kedveskedett a többi szegedinek:

“Azt mondják, amíg élünk, remélünk, és nincs is ezzel bajom, de én a fordítottjában is hiszek. Amíg remélünk, élünk.” (Stephen King)

Egy héttel ezelőtt is megírtuk, hogy tisztában vagyunk vele, hogy a hét bármely napján, de kiváltképpen hétfőn mennyire jólesik egy kedves lelkünket feltöltő idézet. Egy kis erő, egy kis “lelki fröccs” aranyat érhet hétfőn Neked is. Ezért úgy döntöttünk, hogy minden hétfő reggel, nyitás előtt elugrunk a Klauzál térre a Zöldlevelecskébe, és választunk egy idézetet Nektek a hétre.

A játék most sem maradhat el: 2023. március 13-tól egészen március utolsó hétfőjéig, március 27-ig érdemes figyelned és velünk játszanod: ha ügyes vagy és szerencsés, akkor akár minden héten nyerhetsz egy kétszemélyes exkluzív salátázást Szegeden a Zöldlevelecske Salátaműhely meghívására. Indul is az eheti játék,  ITT nézd meg gyorsan a részleteket.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb