Közélet

Szegeden is várják a jelentkezőket: havi 120 ezer forintért toboroz fiatalokat a NAV

A jelek szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) komolyan veszi a digitális átállást: a szervezet gyakornoki programot indított, és már informatikai képzést nyújtó egyetemeken, így Szegeden is toborozza új munkatársait – írja a magyarnemzet.hu.

A hatóságnak egyébként kell is új munkatárs, a szervezet elnöke nemrégiben számolt be arról, hogy informatikai fejlesztések sokaságát tervezik. Átalakítanák például az adóbevallásokat, elektronikus rendszerbe rendeznék az állampolgárok nyugtáit, bolti blokkjait, és a mesterséges intelligenciát küldenék az adócsalókra.

IRDATLAN MENNYISÉGŰ ADAT

A portál szerint ömlik az adat a különféle elektronikus ellenőrző rendszerekből a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Az irdatlan mennyiségű adat azonban semmit nem ér, ha nincs, aki feldolgozza, rendszerezze, és következtetéseket vonjon le belőle. Pontosan tudják ezt a NAV-nál is, a szervezet ezért szinte hetente ad fel álláshirdetést. A NAV Informatikai Intézete ezért gyakornoki programot hirdetett, egyúttal toborzásba kezdett több, informatikai képzést nyújtó hazai egyetemen. A hallgatók a tapasztalatszerzés mellett akár 120 ezer forintban is reménykedhetnek.

SZEGEDEN IS VÁRJÁK A JELENTEKZŐKET

Jelenleg hét felsőoktatási intézménnyel működnek együtt. Két budapesti egyetem mellett Szegeden, Győrött, Kecskeméten, Miskolcon és Veszprémben várják a hallgatók jelentkezését – mondta a NAV szóvivője. Kis Péter András közlése szerint a hivatal emberei vendégelőadásokat tartanak az intézményekben, emellett a hatóság lehetőséget kínál a hallgatóknak szakmai gyakorlatra és szakdolgozat megírására. A gyakornoki időszak legfeljebb egy évig tarthat, ennek végén születhet döntés arról, hogy a NAV kínál-e állást az érintett fiatalnak.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb