Közélet

Fődíjas lett a Kerékpárosbarát Település nevű pályázaton Szeged, egy bicikli is járt az elismerés mellé

Szeged fődíjat nyert a Kerékpárosbarát Település pályázaton, a nagyvárosok, vagyis a megyei jogú városok és a budapesti kerületek kategóriában – jelentette be Nagy Sándor, alpolgármester a közösségi oldalán.

Bejegyzésében azt is kiemelte, hogy városunkban évtizedek óta fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát: “számos felvilágosító kampányt is vittünk, és szerencsére sok szegedi intézmény és munkaadó is gondot fordít arra, hogy biztosítsa a biciklizés feltételeit. A díj így minden szegedi sikere is, aki kerékpározik, vagy segít abban, hogy a városban kerékpárral közlekedhessünk.”

BICIKLI IS JÁRT A DÍJ MELLÉ

A posztból az is kiderült, hogy a fődíjjal járt egy bicikli is, ami a Tourinform iroda készletét gyarapítja majd, így hozzájárul ahhoz, hogy mind a turisták, mind a városháza dolgozói minél többet kerekezzenek Szegeden.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb