Szegedi Arcok

Kadétok lepték el Szeged belvárosát, így masíroztak végig a Kárász utcán (videóval)

Közel harminc kadét masírozott végig csütörtökön délután Szeged belvárosában. A kiskatonák a Dugonics tér mellett a Kárász utcán is végigmeneteltek – írta szerkesztőségünknek Timi nevű olvasónk, akitől fotókat és egy videót is kaptunk a látványosságról. Hatalmas köszi értük!

@szeged365

“Szél viszi messze a fellegeket” – kadétok vonulnak a Kárász utcán…

♬ eredeti hang – Szeged365 – Szeged365

Arról, hogy a dallamos kedvű kadétok mit kerestek a Kárász utcán Varga Katalin Lilla t. hadnagynál és kommunikációs tisztnél érdeklődtünk. Mint mondta, a szegedi Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola kadétjai egy 15 kilométeres menetgyakorlaton vesznek részt jelenleg. Szóval, ne lepődj meg, ha éneklő kadétokba bukkansz Szegeden!

2021 ÓTA VAN KADÉPROGRAM SZEGEDEN

A Magyar Honvédség Honvéd Kadét programja 2021-ben indult el Szegeden. Még 2020-ban írt alá együttműködést az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság és a szegedi Csonka János Szakgimnázium és Szakközépiskola. A Magyar Honvédség együttműködése a Csonkával az 1980-as évek óta tart. A 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ katonái rendszeresen tartanak pályaorientációs előadásokat és vesznek részt több iskolai programon is. Az intézmény együttműködik a Honvédelmi Sportszövetséggel és rendszeresen megméretteti diákjait az Országos Haditorna Versenyen.

Láttál valamit, amelyről úgy gondolod, érdekelheti a többi szegedit? Küldd be a vadonatúj Szeged365 applikáción keresztül és nyerj minden pénteken a Nagy Szegedi App-teszten! Töltsd le a Szeged365 alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play áruházból!

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb