Közélet

„Barátságtalan országgá” nyilvánították hazánkat az oroszok

Oroszország hozzáadta Magyarországot is az úgynevezett „barátságtalan országok” listájához – közölte az orosz állami hírügynökség. A listát a háború kitörése után hozták létre, és a rajta szereplő országokkal szemben számos szankciót vezettek be az oroszok. Ezek közül az egyik legjelentősebb intézkedés az, hogy a listán szereplő országok kizárólag rubelben fizethetnek az orosz gázért.

Az Index azt írja, hogy az Európai Uniót külön entitásként, már a kezdetek kezdetén is hozzáadták a listához, Magyarország azonban név szerint nem volt rajta (ellentétben több másik uniós állammal). Később aztán arra is volt példa, hogy uniós tagállamok külön-külön is felkerültek a listára: tavaly nyáron például Szlovákiát, Szlovéniát, Horvátországot, Görögországot és Dániát adták hozzá, amelyek egytől egyig mind az unió tagjai. Most Jevgenyij Sztanyiszlavov, Oroszország budapesti nagykövete közölte egy interjúban, hogy Magyarország is felkerült a listára.

A KORMÁNYUNK PRAGMATIKUS ÁLLÁSPONTOT KÉPVISEL

A diplomata azt mondta, hogy Magyarországot az oroszellenes szankciók jóváhagyása miatt nyilvánították “barátságtalan országgá”. Sztanyiszlavov azt is hozzáfűzte, hogy mindemellett a budapesti kormány egy „pragmatikus” álláspontot képvisel a háború kérdésében, és „nem enged a NATO és az EU részéről történő nyomásgyakorlásnak”. “Egy bizonyos mértékig ebben Budapest sikeresnek is bizonyult, de ettől még tény: Magyarország aláírta az összes brüsszeli szankciós csomagot, és be is kell tartania azokat. Ezért minősítették Oroszországgal szemben barátságtalan országnak, amellyel szemben válaszlépéseket lehet tenni” – mondta Jevgenyij Sztanyiszlavov a RIA Novosztyinak.

A SZANKCIÓK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS MINDEN TERÜLETÉT ÉRINTIK

A nagykövet arról is beszélt, hogy a szankciók a magyar–orosz együttműködés minden területét (politika, kultúra, gazdaság stb.) negatívan érintik, és arra panaszkodott, hogy az orosz nagykövetségen sem tudnak normálisan dolgozni. Hozzáfűzte, mindemellett a magyar fél nyitott maradt a konstruktív párbeszédre, továbbra is nyitva vannak a diplomáciai csatornák.

ÚJRATÁRGYALHATJÁK A GÁZSZERZŐDÉST

Jevgenyij  Sztanyiszlavov ezen kívül arról is beszélt a RIA Novosztyinak, hogy az orosz Gazprom és a magyar MVM a közeljövőben újratárgyalhatja 2021 szeptemberében kötött hosszú távú, évente 4,5 milliárd köbméternyi földgázra szóló szerződést. A diplomata azt mondta, hogy erre amiatt az uniós gázárplafon miatt lehet szükség, amelyet Oroszországgal szemben vezettek be tavaly év végén. Mint fogalmazott, ha Magyarországnak az árplafon nehézséget okoz, akkor lehet szó arról, hogy a szerződésben előírtaknak megfelelően újratárgyalják a megállapodás feltételeit a felek. 

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb