Sport

Sajnos idegenben sem sikerült a győzelem, kikapott az OTP Bank – Pick Szeged

A Telekom Veszprém csapatának gigantikus előnye volt a meccs előtt: 36–23-as győzelmet aratott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőbe jutásért rendezett párharc első fordulójában. A párharc továbbjutója a legjobb nyolc között a lengyel Kielcével csap össze a kölni négyes döntőbe jutásért. Sajnos a győzelem sem jött össze a Szegednek.

Az első játékrészben maximálisan kiegyenlített volt a játék a csapatok fej-fej mellett haladtak. Az első félidőben az eredmény: TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 17–16

A második félidő jól alakult nekünk, persze messze volt az első meccsen összeszedett hátrány ledolgozása, de a 36. percben átvettük a vezetést: Radivojevics beállóból volt eredményes, és ezzel a Pick Szeged átvette a vezetést!

Tönnesen találatával pedig már két góllal vezettek a szegediek, de 18-20 után megint fordult a kocka, rákapcsoltak az Építők. Ledolgozták a hátrányt, majd zsinórban 4 gólt szereztek, miközben egyet sem kaptak. Ekkor Juan Carlos Pastor időt kért, de sajnos hiába.

A szegedi srácok játékába egyre több hiba csúszott és a végére kicsit meg is léptek a bakonyiak. Végeredmény: TELEKOM VESZPRÉM–OTP BANK-PICK SZEGED 38–33


Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb