Kikapcs

Egy kicsit Szegedre költözik Japán: beindult a cseresznyevirágzás a Füvészkertben, külön programokkal is készülnek

Április 15-én, szombaton első alkalommal rendezik meg a Hanami, gyönyörködés a cseresznyevirágzásban című rendezvényt a Szegedi Füvészkertben. A díszcseresznyék teljes nyílása csupán néhány napig tart, s éppen emiatt, a természet múlandó szépségének ünneplése miatt kedvelt Japánban a szakura, a cseresznyefa virágzás. Ebbe a különleges világba nyerhetünk betekintést a Füvészkertben.

Március végétől virágoznak a cseresznyefák a Füvészkert Japánkertjében – írja az intézmény oldalán. Mint kiemelték, a hanami nem más, mint gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében és japán szilvában, ami hagyományos japán szokás. A cseresznyefa virágzása március végétől május elejére hullámzik végig Japánon. Ehhez kapcsolódik a szegedi intézmény rendezvénye, melyen ezt, a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz. A rendezvény az Egyetemi Tavasz programsorozat része.

A meghirdetett programok szerint lesz:

  • sushi és egyéb japán ételek kóstolója,
  • a Gourmet Garden Sushi étterem bemutatója során betekintést nyerhetünk a sushi készítés rejtelmeibe. Klement Anita az étterem tulajdonosa és séfje kalauzol el bennünket a felkelő nap országának konyhaművészetébe. A sushi mellett japán teákkal, desszertekkel és sakéval is találkozhatunk,
  • de lesz bonsai bemutató,
  • japán könyv- és képregény bemutató – origami hajtogatás – linómetszés – papírszínház előadások – manga rajzolás a Somogyi-könyvtár standján,
  • kertvezetés a japánkertben,
  • a Magyar Battodo Szövetség harcművészeti bemutatója,
  • sushi készítési bemutató,
  • Japán sencha tea készítési bemutató,
  • kertvezetés a japánkertben,
  • Kövi Szabolcs Zen meditációs koncertje.

A szegedi Egyetemi Tavaszról itt írtunk bővebben:

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb