Mindenmás

Olyan rosszul bánt idős édesanyjával a szegedi férfi, hogy a nő belehalt a sérüléseibe – vádemelés lett a vége

Vádat emeltek egy szegedi férfi ellen, aki beteg édesanyja gondozása közben bánásmódjával az idős asszony halálát okozta – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t. Szanka Ferenc közölte, a férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A közlemény szerint a férfi együtt élt anyjával a szegedi lakásukban. A vádirat szerint az asszony állapota idős kora és egészségi okok miatt az utóbbi években erősen leromlott. A férfi több alkalommal mentőt hívott anyjához, akit kórházban is kezeltek. Miután az asszony az utolsó alkalommal hazatérhetett a kórházból, a kezelése és a gondozása a vádlott állandó felügyeletét és közreműködését igényelte, de az idős nő egyre kevésbé volt együttműködő.

RÁTÉRDELT AZ ASSZONY MELLKASÁRA ÉS AZ ÁGYRA DOBTA, BORDATÖRÉST SZENVEDETT

2021. november 26-án – amikor anyja ellátása újra nehézségekbe ütközött – a férfi rátenyerelt, rátérdelt az asszony mellkasára. Másnap pedig a nőt az ellenkezése miatt az ágyra dobta. Bár anyja ezt követően fájdalmakra panaszkodott, a vádlott nem kért orvosi segítséget. Két nappal később a férfi hajnalban észrevette, hogy édesanyja meghalt. Ennek ellenére elment hazulról, és csaknem négy órán át italozott, csak ezután értesítette a mentőket. A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A szakértői vélemény szerint az asszony halála a vádlott okozta többszörös bordatörés és annak következményei miatt történt.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb