Közélet

95 millióra büntették az Aldit, amiért minden alkoholt vásárlótól személyit kértek

95 millióra büntették az Aldit, amiért minden alkoholt vásárlótól személyit kértek. A vásárlók születési dátumát rögzítették, és ezt az adatot 180 napig tárolták, ami jogsértésnek minősül – írja a HVG. A portál szerint akkor is elkérték a személyi igazolványát az embereknek, ha egyértelmű volt, hogy elmúltak 18 évesek.

Az áruházlánc nem tagadta a gyakorlatot: mint kiderült, a folyamat úgy zajlik, hogy a kasszások elkérik a vásárlók azonosító okmányát, „a pénztáros a kassza rendszerébe begépeli a pontos születési dátumot, a szoftver pedig egy egyszerű kivonási műveletet végez a születési dátum és az aznapi dátum alapján”. Ezt azzal indokolták, hogy a dolgozóik munkáját akarják megkönnyíteni. Csakhogy miután egy MSZP-s képviselő, Tóth Bertalan rákérdezett arra, hogy jogszerű-e azt, amit az Aldi csinál, fogyasztóvédelmi vizsgálat indult az ügyben.

180 NAPIG TÁROLTÁK AZ ADATOKAT

Sőt ahogy az a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) 2022-es évi beszámolójából kiderül, többen tettek adatvédelmi panaszt is az ügyben. Volt olyan bejelentő, aki hiába kért adatkezelési tájékoztatót arról, hogy az üzlet milyen jogalapon akarja rögzíteni a születési dátumát, nem kapott. A NAIH hivatalból indított eljárását, amelyből kiderült, hogy nemcsak a vásárló életkorának kiszámítására használta fel az Aldi a születési dátumok rögzítését. Ezeket az adatokat a naplófájlok részeként 180 napig tárolták, és így az üzletlánc adatfeldolgozói is hozzájuk férhettek.

Ez alapján adatvédelmi jogsértésnek minősült az Aldi gyakorlata a NAHIH szerint. Emiatt 95 milló forint adatvédelmi bírság megfizetésére, illetve az életkor ellenőrzésével kapcsolatos gyakorlata felülvizsgálatára és az üzlethelyiségekben megvalósuló adatkezelésekre vonatkozó adatkezelési tájékoztató kihelyezésére kötelezték az üzletláncot.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb