Mindenmás

Fejen ütötte, majd kidobta a kocsmából, halálos sérülést okozott ezzel egy férfi Szentesen – vádat emeltek ellene

A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy férfival szemben, aki halálos sérülést okozott az egyik szentesi kocsmában – közölte az ügyészség szerdán. Mint kiderült, még tavaly szeptemberben történt az eset, a kora esti órákban, amikor a vádlott a barátaival italozott és billiárdozott az egyik szentesi sörözőben.

Mint írják, a szórakozóhelyen tartózkodott a sértett is, aki egész délután alkoholt fogyasztott és szemmel láthatóan ittas állapotban volt. A közlemény szerint ezért beszólogatott mások, így a vádlott beszélgetésébe is.

KIHAJÍTOTTA A SÉRTETTET A KOCSMÁBÓL

Azt is írják, hogy a sértett a magatartásával egy idő után felidegesítette a vádlottat, aki ezt megelégelve eleinte kiabálni kezdett vele, majd fejen ütötte. Ezek után a felkarjánál fogva kihajította a sértettet a szórakozóhelyről. Az ittasságából adódóan mozgáskoordinációs problémákkal küszködő sértett tompítás nélkül arccal előre a betonjárdára esett és olyan súlyos koponyasérüléseket szenvedett, hogy az esetet követően elhalálozott. Az ügyészség a vádlottat halált okozó testi sértés bűntett elkövetésével vádolja.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb