Szegedi Arcok

Maradandót és kiemelkedőt alkotott: díjat kapott az SZTE GTK oktatója, Dr. Prónay Szabolcs

“Karunk Oktatója közigazgatási területen végzett munkájáért kapta meg a Dr. Csada László-díjat” – írta szerdán az SZTE GTK a közösségi oldalán. A díjazott Dr. Prónay Szabolcs lett, a kutatási területe többek között a fogyasztói magatartás, azon belül a márkaválasztás, a szimbolikus fogyasztás és a márkalojalitás.

Mint kiemelték, kutatásai számos az e-kereskedelemmel, illetve a fiatal fogyasztók vásárlási szokásainak feltérképezését célzó fogyasztóvédelmi felmérés alapját képezte. A felméréseket követő kutatási jelentések pedig a fogyasztói tudatosságra nevelő iskolák oktatási programjaiba is beillesztésre kerültek.

MARADANDÓT ÉS KIEMELKEDŐT ALKOTOTT

Az oktatás, kutatás és tájékoztatás területén nyújtott kiemelkedő eredményei meghatározóak a fogyasztóvédelem területén. A díjat azoknak a fogyasztóvédelemmel foglalkozó személyek elismerésére hozták létre, akik emberi, szakmai és példamutató tevékenységükkel a fogyasztóvédelem széleskörű társadalmi megismertetésében, valamint a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos oktatás és kommunikáció fejlesztésében megyénkben hosszabb ideje maradandót és kiemelkedőt alkottak.

A Csada László-díjakat egyébként még márciusban osztotta ki a Csongrád-Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád-Csanád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Dél-alföldi Regionális Fogyasztóvédelmi Egyesület. Dr. Prónay Szabolcs mellett elismerésben részesült még:

  • civil területen végzett munkájáért Pavlovits Miklós író, újságíró,
  • vállalkozási területen végzett tevékenységéért pedig Dr. Horváth Károly.  

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb