Mindenmás

Betörtek az egyik iskolába Szegeden, a rendőrök a segítségeteket kérik a férfi azonosításában

A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában, aki egy iskolába tört be – írják a police.hu-n kedden. Mint kiemelték, a Szegedi Rendőrkapitányság rongálás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A feljelentés szerint az elkövető 2023. február 9-én valamivel 3 óra után egy szegedi gimnáziumba tört be, majd ott megrongált egy ajtót. A biztonsági kamera felvételt készített az esetről, így a gyanúsítottról is.

A rendőrök kérik, hogy akik a képeken látható férfit felismerik, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkeznek, jelentkezzenek a rendőrségen.

A névtelenség megőrzése mellett bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívó telefonszámon, valamint e-mailben

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb