Mindenmás

Egy mentőegység vonult ki a Dugonics térre, elájult egy férfi (frissítve)

“Nem tudni mi történt, kint van a mentő a Dugonics téren” – írta szerdán reggel 8 óra körül Mária nevű olvasónk szerkesztőségünknek. Az olvasónktól kapott fotó alapján egyelőre azt tudni, hogy valaki a földön fekszik, a mentősök pedig éppen ellátták.

Az eset kapcsán érdeklődtünk az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezeténél is, amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

FRISSÍTVE: ELÁJULT A FÉRFI, OLVASÓNK ÉRTESÍTETTE A MENTŐKET

Cikkünk megjelenését követően írt ránk olvasónk, aki elmondta, Ő vette észre, hogy egy férfi elájult a Dugonics téren. Mint kiemelte, nem volt eszméleténél az illető, ezért hívta a mentőket. Addig pedig két járókelő segített neki stabil oldalfekvésbe tenni az elájult férfit. Azt is elárulta olvasónk, hogy a mentők kiérkeztek, majd bevitték a férfit a kórházba. Irtó büszkék vagyunk arra, hogy Szegeden ennyi becsületes ember van, és rögtön a férfi segítségére siettek! A férfinak pedig mielőbbi felépülést kívánunk!

FRISSÍTVE 2.0: VÁLASZOLTAK A MENTŐSÖK

Mint fentebb megírtuk, az események kapcsán érdeklődtünk az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezeténél. Hangai József azt írta szerkesztőségünknek, hogy: “a helyszínre a szegedi mentésirányítás rohamkocsit indított. Egy férfit láttak el, neurológiai jellegű rosszullét miatt.”

Volt már hasonlóra példa Szegeden:

Láttál valamit, amelyről úgy gondolod, érdekelheti a többi szegedit? Küldd be a vadonatúj Szeged365 applikáción keresztül és nyerj minden pénteken a Nagy Szegedi App-teszten! Töltsd le a Szeged365 alkalmazást az App Store-ból vagy a Google Play áruházból!

App Store: https://apple.co/3ZdLaYm
Google Play: https://bit.ly/3LSOTHJ

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb