Szegedi Arcok

Zebraszerda van, az Egységes Szülői Front a Széchenyi téren akciózik

Míg a múlt héten a Mars téren akciózott az Egységes Szülői Front, addig ma reggel a Széchenyi térre vonultak ki a transzparensekkel – hívta fel az eseményre szerkesztőségünk figyelmét Flóra nevű olvasónk. Mint írta, a státusztörvénnyel kapcsolatban tüntetnek.

A szegedi Egységes Szülői Front aktivistáival futhat össze az, aki a Széchenyi tér felé veszi az irányt. Ahogy a múlt héten, úgy most is a piros lámpánál várakozó autósoknak hívják fel a figyelmét a státusztörvény módosítására.

Az Egységes Szülői Frontnak ez volt a második “zebraszerdája”, mint a megjelent Facebook eseményben írják, szerdánként szolidáris akciót hirdetnek Szeged embelmatikus helyein. A demonstráció célja, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az oktatás mindenki ügye, mindenkit egyformán érint.

ELTÖRLIK A PEDAGÓGUSOK KÖZFOGLALKOZTATOTTI STÁTUSZÁT

Egy parlamenti irományból derült ki még március végén, hogy a kormány tényleg el fogja törölni a pedagógusok közfoglalkoztatotti státuszát, és egy másik jogi státuszt vezetnek be helyette. A köznevelésben foglalkoztatottak jogállásáról és egyes kapcsolódó törvények módosításáról című törvénytervezet célja, hogy létrehozza a köznevelés ágazati sajátosságaihoz igazodó új jogviszonytípust, a köznevelési foglakoztatotti jogviszonyt, amely fenntartótól függetlenül minden köznevelési intézményben dolgozó pedagógus számára biztosítja a foglalkoztatás kereteit.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb