Sport

Új Aréna-csúccsal nyert a Pick Szeged, a Szedeák pedig a szezon során először tudta legyőzni a Kaposvárt

Nagyszerűen sikerült a szombat este a szegedi sportolók számára: 46 dobott góllal, új gólcsúcsot állított be a Pick Arénában a Szeged, míg a Szedeák a szezon során először tudta legyőzni a Kaposvár, ezzel pedig komoly lépést tett a bennmaradás felé.

Miután múlt héten az egyik veszprémi csapatot már legyőzte a Pick, tegnap a másikat is sikerült, így az alapszakasz utolsó előtti hazai bajnokiját is győzelemmel zárták a kékek. A meccs elejét jól kezdte a vendég csapat, felvették a tempót, a szegediek közül pedig Rosta Miklós és Sebastian Frimmel volt elemében az első félidőben – olvasható a mérkőzés összefoglalójában. Legfőképpen ennek volt köszönhető a jó első félidő, na meg annak is, hogy Mirko Alilovic zsinórban három ziccert is is védett, amelyek után a Pick Szeged többször is eredményes volt kontrából. A második félidőre már egy kicsit elfáradt a vendég csapat, Mikler Roland is érkezett a pályára, sőt, a kényelmes vezetésnek köszönhetően az utolsó tíz percben a két PICK Kézilabda Akadémia játékos, Varga Mihály és Radvánszki Zsolt is játéklehetőséghez jutott. A végeredmény 46-30 lett, amivel új gólcsúcsot állított be a Szeged a Pick Arénában.

NYERT A SZEDEÁK IS, NAGY LÉPÉST TETTEK A BENNMARADÁS FELÉ

Nem csak a kézisek, a szegedi kosarasok is nagy kedvvel játszottak tegnap, aminek meg is lett az eredménye, hiszen a szezon során először tudták legyőzni a Kaposvár csapatát. A Szedeák egy végig szoros meccsen végül 88-81-re nyert Kaposváron, hatalmas lépést téve ezzel a bennmaradás felé.

Kaposvár–Naturtex-SZTE-Szedeák 81–88 (20–23, 18–13, 16–22, 27–30)

Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, alsóházi rájátszás, 4. forduló.
Kaposvár: BROWN 27/6, Puska 5/3, Parsons 15/3, Gabric 13/9, HUGHES 14.

Csere: Krnjajszki 7/3, Halmai, Bogdán, Hendlein, Paár. Vezetőedző: Szőke Balázs.
Naturtex-SZTE-Szedeák: WASHINGTON 23/6, PERSON 20, Polányi, Nicholson 12, Bognár 11. Csere: Balogh 2, Carter 16, Filipovics 4, Kerpel-Fronius. Vezetőedző: Nikola Lazics.

A mérkőzést követően Nikola Lazic is értékelt:

Nagyon fontos volt számunkra ez a meccs, gratulálok a fiúknak a győzelemhez! Mi kontrolláltuk a meccset, és ugyan akadtak hibáink, sokáig nem ültek a tripláink, de kulcspillanatokban Washington két távolit is bedobott. Sok sikert kívánok a Kaposvárnak a folytatásban!

nyilatkozta a Szedeák vezetőedzője.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb