Mindenmás

Sörösüveget vágott a közlekedő buszhoz egy férfi Szegeden, betörte az üveget, most vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Szegedi Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki tavaly májusban betörte egy éjszakai járat ablakát Szegeden. A férfi egy egész estés italozást követően döntött úgy, hogy jó ötlet az üveget hozzávágni az éppen közlekedő buszhoz. Mint kiderült, nem volt, hiszen vádat emeltek ellene.

A vádirat szerint az 2022. május 31-én történt az eset, amikor az elkövető egy egész estés italozás után, egy sörösüveggel távozott az egyik helyi sörözőből. Ezek után úgy gondolta, hogy az üveget hozzávágja az arra közlekedő buszhoz. A férfi a jármű hátsó ajtó mögötti második ablaküvegét találta el. Az üveg betört, ezzel mintegy 240 ezer forintnyi kárt okozott a busztársaságnak.

A közlemény szerint a vádlott a cselekményével veszélyeztette a buszon utazók életét és testi épségét, valamint a közlekedés biztonságát. Az ügyében a Szegedi Járásbíróság dönt majd.

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb