Pont időben? A WHO kijelentette, hogy véget ért a globális koronavírus-járvány, Dr. Letoha Tamás reagált

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pénteki közlése szerint nem jelent többé globális egészségügyi veszélyhelyzetet a Covid-19, írja a BBC. Magyarán, leegyszerűsítve, véget ért a világjárvány, mi pedig felhívtuk egyetlen mondat erejéig a témában a józan ész nyers hangját képviselő szegedi kutatóorvost, Dr. Letoha Tamást.
A WHO friss tájékoztatása szerint míg 2021 januárjában hetente több mint 100 ezer ember életét követelte a Covid világszerte, úgy idén az április 24-i héten ez a szám már alig haladta meg a 3500-at.
A WHO IGAZGATÓ SZERINT A VÍRUST TOVÁBBRA IS KOMOLYAN KELL VENNI
Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója arról beszélt pénteken, hogy a világjárvány ideje alatt a hivatalos adatok szerint hétmillió ember halt meg a vírusban, de a valóságban ez közelebb lehet a húszmillióhoz – idézte szavait a BBC nyomán a 24.
Hozzátette, a veszélyhelyzetnek ugyan vége, a vírust továbbra is komolyan kell venni.
DR. LETOHA TAMÁS: “VÉGRE”
“Végre” – vágta rá Dr. Letoha Tamás, amikor felolvastuk neki készülő cikkünk legfontosabb tételét. A szegedi Pharmacoidea kutatócég alapítója arra a kérdésünkre, hogy szerinte
- pont időben,
- túl korán,
- vagy pont ellenkezőleg, későn ejtette meg a bejelentést a WHO, egyértelműen a harmadik választ jelölte meg.
Mint mondta, az elmúlt három év járványintézkedései eltúlzottak voltak, sokkal higgadtabban, racionálisabban, a tudományos szempontokat figyelembe véve is lehetett volna kezelni a krízist.